Rendőri akció a 24-es villamos vonalán

 

 Az utasok biztonságáért tart rendszeres ellenőrzést a közösségi közlekedési eszközökön és környezetükben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), valamint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A legutóbbi akció a 24-es villamosvonalon volt, és továbbra is várhatók hasonló ellenőrzések a fővárosban – írja közleményében a BKK.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) stratégiai partnersége keretében a rendőrök ezúttal november 3-án, szerdán ellenőrizték a 24-es villamost, a megállóhelyeket és azok környékét. Ez idő alatt sem a villamoson, sem a megállókban nem találkoztak szabálysértéssel vagy bűncselekménnyel.

Az akció során a rendőrök egy, a villamoson kolduló személlyel szemben intézkedtek, és előállították a VIII. kerületi Rendőrkapitányságra. Egy, az úttesten szabálytalanul áthaladó gyalogossal szemben helyszíni bírságot, illetve egy éppen előttük elhaladó gépkocsi vezetőjével szemben közigazgatási bírságot szabtak ki a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt. A villamosmegállók közelében két, szabálysértés elkövetése miatt körözött személyt fogtak el az ellenőrzésben részt vevő rendőrök.

 

A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködésének keretében kiemelten kezeli a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát. A megállóhelyeket és azok környékét, valamint a buszsávok szabályos használatát rendszeresen ellenőrzik, és a lakossági visszajelzéseket figyelembe véve továbbra is várhatók hasonló akciók a fővárosban – derül ki a kiadott tájékoztatóból.

Cash/fotó: BKK