Keddtől további csőcsere a Lánchídtól délre is

 

 A pesti Duna-part belvárosi szakaszának felújításával párhuzamosan folytatódik a főváros egyik  legrosszabb állapotú főnyomócsövének cseréje. November 2-ától, keddtől a Lánchídtól délre is megkezdődnek a munkálatok, ami a pesti alsó rakpart közlekedését is érinti.  A Jane Haining rakparton az Erzsébet híd felől a Lánchíd irányába haladhatnak, míg ellenkező irányban az Apáczai Csere János utcát használhatják az itt közlekedők. A két útszakasz együttesen biztosítja a pesti alsó rakpart hálózati szerepét, így sikerül a munkálatok forgalmi hatásait csökkenteni – írja közleményében Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Lassan 50 éve, hogy 1974-ben lefektették azokat víznyomócsöveket a pesti rakparton, amelyek kulcsszerepet játszanak Budapest lakosságának ivóvízellátásában. A vasbeton anyagú Sentab-csövek tervezett élettartamuk végéhez közelednek, ezért már nem halasztható tovább a kiváltásuk. A Fővárosi Vízművek – saját forrásból – kicseréli a Margit híd és az Erzsébet híd között húzódó, 1200 milliméter átmérőjű főnyomóvezetéket. A felújításnak köszönhetően megelőzhetők a csőtörések, amelyek az utóbbi időben egyre gyakrabban előfordultak a város több más pontján fektetett hasonló vezetékekkel.

A munka első fázisa augusztus 23-án indult a felújítás alatt lévő Lánchídtól északra, ezek a munkálatok azonban eddig nem igényeltek többlet forgalmi lezárást a júniusban bevezetett forgalmi rendhez képest. November 2-ától, keddtől azonban a Lánchídtól délre is elkezdődik a csőrekonstrukció, így szükségszerűen új forgalmi rendet kell kialakítani a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti Jane Haining rakparton.

A csőrekonstrukció jelentős felbontásokkal jár, így nem tartható fenn mindkét irányban a pesti alsó rakpart forgalma. Az eredeti tervekkel szemben azonban gondos tervezéssel sikerült legalább egy irányban biztosítani a közlekedés folytonosságát, így délről északra továbbra is járható lesz a pesti alsó rakpart az Erzsébet híd és a Lánchíd között. Ellenkező irányban az itt közlekedők az Apáczai Csere János utcát használhatják. A két útszakasz együttesen biztosítja a rakpart hálózati szerepét, így sikerül minimálisra csökkenteni a rekonstrukció forgalmi hatásait. A sentab-csövek cseréje különböző beruházásokkal összehangoltan valósul meg, ennek köszönhetően jelentősen lerövidül a Budapesten élők és közlekedők számára kényelmetlenséggel járó lezárások ideje.

A Sentab-beruházás következő fázisával egyidejűleg déli irányban lezárják a Jane Haining rakpartot az gépjárműforgalom elől, a déli közúti irány a továbbiakban az Apáczai Csere János utcán át tud közlekedni, és az Irányi utcánál tud az alsó rakpartra ráhajtani.

Változik a BKK járatainak útvonala a környéken: novembertől a 105-ös és a 178-as autóbuszok a Gyöngyösi utca M felé minden időszakban, így hétköznap és hétvégén is a Jane Haining rakparton közlekednek.

 Újjászületik a Duna-part

Dr. Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója még 2021. augusztus 25-én írta alá a Duna-part budai és pesti belvárosi szakaszainak tervezését elindító megállapodást.

A rakpartok gyalogosbarát megújítása első lépésben a pesti alsó rakpart Kossuth Lajos tér és Margit híd közötti részén indult júniusban. Az id. Antall József rakpart Parlament és Margit híd közötti szakaszának átépítésével egybefüggően sétálhatóvá válik a Duna partja. A projektnek köszönhetően megszűnnek a kihasználatlan burkolt felületek, mindemellett zöldebbé válik a partszakasz, a frissített terveknek köszönhetően 34 talajkapcsolatos fát ültetnek a beruházás során. A megújult id. Antall József rakpart ezen szakaszát idén év végén vehetik birtokba a fővárosiak.

A RAK-PARK projektnek köszönhetően egy vonzó, sokszínű, pihenésre és színvonalas kikapcsolódásra alkalmas Duna-parttal gazdagodhat a főváros. A pesti alsó rakparton tervek szerint közösségi sportolást szolgáló eszközöket, utcabútorokat, kerékpár- és gyalogos útvonalakat létesítenek. A projekt célja, hogy a térségben megújuljanak a leromlott állapotú burkolatok és javuljanak a kerékpáros és a gyalogos közlekedés feltételei. Szem előtt tartják a környezetvédelmi szempontokat is, ezért több zöldfelületet alakítanak ki, ezzel vonzóbbá téve a rakpartnál lévő közterületeket – ismerherk meg a legfrissebb változások.

Cash/fotó: BKK