Sofőr nélkül összezavarodik a navigáció

 

A négyes szintű önvezető taxik nehezen birkóznak meg azzal a helyzettel, hogy San Franciscóban néhány utcából kitiltották az átmenő forgalmat – számol be a nem várt fordulatról az amerikai média.

A CBS San Franciscó-i csatornája, a KPIX készített helyszíni riportot a San Franciscó-i 15-ös sugárútról, ahol a zsákutca alaposan megvicceli a Waymo szenzorokkal és kamerákkal felszerelt önvezető Jaguar I-Pace-eit. A csatorna riportere több helybéli lakossal is beszélt, akik arról számoltak be, hogy az általában csendes utcát az utóbbi időben elárasztották az Alphabet leányvállalatának összezavarodott autói. Az egyik megszólaló azt mondta, hogy volt olyan nap, amikor ötven Waymo-autó is megfordult a lezárt utcában, ez pedig érthető módon eléggé zavarja a többségében otthonról dolgozó lakókat.

A Waymo négyes szintű önvezetéssel ellátott autóit nem olyan nehéz összezavarni, Phoenixben például az egyik Chrysler Pacifica hosszú percekig álldogált egy kereszteződésben néhány bója miatt, és végül csak külső beavatkozás segítségével tudott továbbmenni. A túlzott óvatosságnak ugyanakkor megvannak az előnyei is, hiszen a Waymo autói meglehetősen biztonságosan vezetnek, Phoenixben a Waymo One szolgáltatás első húsz hónapja alatt például mindössze csak 18 balesetben voltak érintettek a cég önvezető autói.

A mostani esettel kapcsolatban a Waymo arról tájékoztatta a CBS-t, hogy a sofőrjeik csak betartják a közlekedési szabályokat, ugyanis a Slow Street (lassú utca) tábla miatt kénytelenek visszafordulni. A városban tavaly áprilisban indították el azt a programot, amelynek keretében bizonyos utcákról kitiltották az átmenő forgalmat, a magyarországi lakó-pihenő övezetekhez hasonló területeket hozva létre.

A Waymo idén augusztusban indította el San Francisco-ban is a Waymo One önvezetőtaxi-szolgáltatásának a kereskedelmi tesztfázisát, Phoenix-szel ellentétben viszont itt egyelőre biztonsági sofőrök is ülnek a járművekben, akik azonnal közbe tudnak lépni, ha valami probléma adódik – derül ki a beszámolóból.

 

Cash/fotó: Waymo