Garanciát vállaltak az úti okmányokért

 

A budapesti nyomozók őrizetbe vettek két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy nagyüzemben hamisították a BKK bérleteket, ezzel több tízmillió forintos kárt okozva. A rendőrség és a közlekedésszervező társaság együttműködésének, valamint egy eddig nem használt technikai megoldásoknak köszönhetően a jövőben gyorsabban lebukhatnak a bérlethamisítók – írja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2021 márciusában ismeretlen tettes ellen tett feljelentése alapján indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), miután hamis tömegközlekedési bérletek bukkantak fel a fővárosban. A rendkívül jó minőségű hamisítványokat eredeti hőpapírra nyomtatták.

A BRFK nyomozói a BKK-val együttműködve azonosították a két feltételezett elkövetőt, akiket augusztus 23-án Budapesten, illetve Pomázon fogtak el a rendőrök. A nyomozók többszáz hamis bérletet, a bűncselekményhez használt eszközöket, anyagokat, valamint több mint egymillió forintot foglaltak le.

Az eljárás megállapításai szerint az elkövetők többezer olcsóbb jegy-, illetve bérletszelvényt vásároltak, amikről vegyi eljárással eltávolították az eredeti festéket, majd megrendelőik adataival nyomtatták újra a drágább bérleteket. Az eladók garanciát is vállaltak: ha a vevők lebuknak, visszakapják pénzüket és kifizetik helyettük a bírságot.

A 47 éves K. Zsolt és a 44 éves K. Krisztiánt a BRFK Vagyonvédelmi Osztályának nyomozói nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A két férfit őrizetbe vették, letartóztatásukat a bíróság augusztus 25-én elrendelte. A Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatja az eljárást, melynek során a gyanúsítottak köre tovább bővülhet.

 

A 2019-es és a 2020-as év első hónapjához képest idén januárban ugrásszerűen megnőtt a bérlethamisítások száma, amelyeket jellemzően automatákból származó hőpapírokkal követtek el. A Budapesti Közlekedési Központ a BRFK-val együttműködésben a továbbiakban is mindent megtesz azért, hogy a jegy- és bérlethamisításra szakosodott bűnbandákat leleplezze. Ennek érdekében a BKK a saját szempontrendszerei alapján módosítja az automatákban használatos hőpapírokat, egyúttal finomít az ellenőrzés módján és technikáján is a következő időszakban. A közlekedési társaság reményei szerint, a rendőrséggel kialakított rendkívül jól működő közös munkának és az újszerű technikai megoldásoknak köszönhetően már rövid időn belül jelentősen csökkenhet a visszaélések száma – olvasható a közleményben.

Cash/fotó: police.hu