Százezret is érhet egy-egy nevezés

 

A Fővárosi Önkormányzat igyekszik a lakosság, a szakmai és civil szervezetek véleményét is kikérni a Nagykörút átalakításával kapcsolatban. Korábban online kérdőív kitöltésével lehetett ezt elősegíteni, amit 4200-an meg is tettek. Most ötletpályázatot hirdettek, amire augusztus 3-ig várják az elképzeléseket.

A Fővárosi Önkormányzat még 2020 őszén indította el a Nagykörút újratervezési folyamatát. A program célja egy élhető városi tengely kialakítása az itt élők és az átutazók számára, ahol egyszerre jó élni, közlekedni, vásárolni, enni-inni, vagy épp boltot üzemeltetni.

A tervezés folyamatában a budapesti lakosok is közreműködtek. Egy online kérdőívben kérdezték a fővárosiakat arról, hogy milyen jövőt képzelnek el a Nagykörútnak. A több mint 4200 válasz, valamint a szakmai és civil szervezetekkel folytatott workshopok további kiindulási ponttal szolgáltak a jövőkép kialakításához.

A Fővárosi Önkormányzat által indított pályázatra 2021. augusztus 3-ig lehet nevezni. A közösségi ötletpályázaton olyan ötleteket várnak a szakemberektől és az érdeklődő lakosságtól, amelyek segítenek egy zöldebb, élhetőbb és hangulatosabb Nagykörút megvalósításában.

A javaslatok közül a leginnovatívabb és legszínvonalasabb elképzeléseket beillesztik a várhatóan 2021 őszén induló fejlesztési programba. A szakmai zsűri által legjobbnak vélt ötletek pénzdíjban is részesülnek, összesen 700 000 forint értékben. Ezen felül a négy legnívósabb pályázatot fejenként 100 000 forintos, a hat kisebbet pedig fejenként 50 000 forintos díjjal jutalmazzák. Emellett az összes pályázó meghívást kap egy tervezői workshopra. Az ötletpályázatról bővebb információt a projekt honlapján az enbudapestem.hu/nagykorutotletpalyazat linken     találnak – olvasható a felhívásban.

k.z.t./fotó: BKK