Nem csak a jogsi, de az autó is bukható

 

A sógorok besokalltak a gyorshajtásból fakadó balesetek miatt. Az osztrák parlament megszavazta a szigorításokat, amelyek elég drasztikusak. A pénzbírság maximuma 5000 euró, de mostantól akár az autót is elkobozhatják a hatóságok.

Szeptember elsejétől bekeményít Ausztria. Az osztrák rendőrség az eddiginél sokkal szigorúbban fog fellépni a gyorshajtókkal szemben. Megszavazta az osztrák parlament a gyorshajtásokra vonatkozó szabályok szigorítását. Aki a sebességhatárt 30 km/órával túllépi, annak az eddigi 70 helyett legalább 150 eurót kell fizetnie, a bírság felső határát pedig az eddigi 2180-ról 5000 euróra (1,8 millió forint) emelik.

Az új szabályok értelmében különösen veszélyes esetekben akár a járművet is lefoglalhatják a rendőrök, a visszaesők pedig igazán nagy szigorra számíthatnak. A szabályozásnak ez a része csak az év végén léphet majd hatályba, ugyanis sok még a nyitott kérdés.

Többek között problémákat okozhat például az, ha az autó nem a sofőré, hanem egy másik személyé.

Akit pedig illegális autóverseny közben érnek tetten, annak legalább hat hónapra bevonják a jogosítványát, ezt követően pedig közlekedéspszichológiai tesztre küldik – tudtuk meg, mire is számíthatunk, a nem is oly távoli jövőben.

Cash/fotó: Facebook