30 km/órás korlátozásra kell számítani

 

Június 7-én indul a pesti alsó rakpart felújítása, átalakítása. Először a Margit híd és az Országház közötti szakaszt zárják le. Felszámolják a holttereket és gyalogos felületeket alakítanak ki belőlük, szélesebb lesz a gyalogosjárda, 35 fát ültetnek, 30 km/órára csökkentik a rakparti úton a sebességhatárt – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményében.

A rakpartok gyalogosbarát megújítását első lépésben a pesti alsó rakpart Kossuth tér és a Margit híd közötti részen kezdjük el. Az Idősebb Antall József rakpart átépítésével egybefüggően sétálhatóvá válik a Duna partja ezen a szakaszon. A projektnek köszönhetően a Kossuth tér és a Margit híd között megszűnnek a kihasználatlan burkolt felületek, amelyek ma feleslegesen foglalják a Duna melletti értékes közterületeket. A lépcsős partfal megmarad, azonban a Garibaldi utcai rámpa támfala beljebb kerül. A világörökségi védett látkép nem sérül, sőt az új járdának köszönhetően séta közben gyönyörködhetnek majd abban a fővárosiak. Mindemellett zöldebbé válik a partszakasz, hiszen 35 fát telepítenek a beruházás során. A rakpart átépítése mintegy 1.5 milliárd forintból valósul meg.

Második ütemben, az év második felében elkezdik az Országház és a Belgrád rakpart közötti részét is a rakpartnak. A kivitelezés a tervek szerint december végéig tart, és összesen 1,4 milliárd forintba kerül.

Hamarosan befejeződik a Blaha Lujza tér felújítására kiírt közbeszerzés is. A beruházás, azaz a térfelszín átépítése, felújítása 3,4 milliárd forintba kerül, erre 1 milliárd forint állami támogatást kap a főváros.

A 2022 végéig tartó építkezés közben a felszín átalakítása mellett bővítik a zöldfelületet, akadálymentesített gyalogos átkelőket alakítanak ki (a Rákóczi úton is), felújítják a Gomba szökőkutat, új utcabútorokat helyeznek el. A felújítás közben egy-egy sávon megmarad a közúti forgalom, a nagykörúti villamos pedig végig közlekedik.

Fákat is ki kell vágni a téren, de igyekeztek minél többet megtartani, és újakat is ültetnek, így végül 20 fával több lesz a téren. Elmarad a tervezett pavilon megépítése, és a fákat is úgy ültetik, hogy a Népszínház utcai villamos végállomását később át lehessen helyezni a térre.

Cash/fotó: BKK