Ne tagadd: te is szoktál vásárolni mindenféle apró biszbaszt Kínából, az Aliexpressen keresztül. (Ha nem te, akkor a gyermeked, vagy az unokád…) Telefontok, kijelzővédő, autóba való mindenféle mütyűrök – végeláthatatlan a választék. Ezek a tárgyak nem feltétlenül szükségesek, lehet élni nélkülük, viszont annyira olcsók!

 

Sokáig elképzelni sem tudtam, hogy éri meg a gyártónak és a forgalmazónak, hogy ideküldjön több ezer kilométerről, mondjuk egy telefontok, postaköltséggel együtt alig néhány száz forintért. Persze tudom én, vám nélkül, meg áfa nélkül, meg hogy egy konténerben akár több millió ilyen kis izé van, és úgy már a szállítási költség egy darabra eső része is minimális. Viszont úgy néz ki, ennek az olcsóságnak rövidesen vége.

A jelenlegi szabályozás szerint az Európai Unión kívülről érkező áruk 22 eurós összeghatárig vám- és áfamentesek, míg a 22 és 150 euró közöttiek vámmentesek, de áfát kell fizetni utánuk.

Július 1-jén azonban az Európai Unióban megszűnik az unión kívülről érkező, 22 euró alatti áruk áfamentessége. A 22 és 150 euró közötti értékig azonban a termékek behozatala továbbra is vámmentes marad.

Így tehát az év közepétől a harmadik országból (azaz az Európai Unión kívülről) érkező minden termék után áfát kell fizetni, függetlenül annak értékétől. A 150 euró alatti áruk továbbra is vámmentesek maradnak, kivéve az alkoholtartalmú termékeket, a parfümöket és kölnivizeket, a dohányt és a dohánytermékeket. Az Európai Unióba érkező árutartalmú küldeményekre minden esetben vámáru-nyilatkozatot kell benyújtani.

Minden online rendelés esetén különösen fontos a pontos név- és címadatok mellett az elektronikus elérhetőségek (e-mail, telefon) megadása is, mert a megfelelő adatok birtokában a Posta automatikusan elvégzi a vámeljárást, és fizetést követően a szabályok szerint kézbesíti a küldeményt. Az új folyamatban az ügyfelek számára elsődlegesen az online fizetés lesz ajánlott.

Szóval, továbbra is rendelhetjük a sok felesleges kacatot, legfeljebb kissé hosszabb idő alatt érkezik meg, és picivel drágább lesz…

-oli-