Sebességkorlátozás, sávelhúzás, jelzőőrök
Elterelik a forgalmat a 4-es út Abony és Szolnok közötti szakaszán február 18-ától várhatóan öt hónapig az M4-es gyorsforgalmi út jobb oldali pályája építésének megkezdése miatt – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) szerdán közleményben az MTI-vel.
A forgalmat Budapest felől a 4-es úton érkezve az abonyi elkerülő végétől (89+400 kilométerszelvény) átvezetik az M4-es már elkészült bal oldali pályájára, majd a közlekedők a 90+140 kilométerszelvénynél ideiglenesen kialakított körforgalomnál térhetnek vissza a főútra és haladhatnak tovább Szolnok felé.
A Szolnok felől érkezők az ideiglenes körforgalomnál hajthatnak rá az új szakaszra és haladhatnak Budapest irányába, majd sávelhúzással térhetnek vissza a 4-es út meglévő nyomvonalára – közölték.
Az ideiglenes szakaszokon az óránkénti 30 és 40 kilométeres sebességkorlátozás mellett sárga útburkolati jelek, az útirányt jelző sárga villogók, útbaigazító táblák, valamint jelzőőrök segítik a közlekedést – tájékoztattak.
A NIF Zrt. közleménye szerint jól halad az M4-es autópálya Abony és Törökszentmiklós közötti szakaszának kivitelezése. Az M4-es gyorsforgalmi út Budapest és Abony közötti szakaszának folytatásában épülő újabb, kétszer kétsávos, Törökszentmiklósig tartó út biztonságosabb, gyorsabb haladást biztosít majd. Az épülő mintegy 27 kilométeres szakaszon négy külön-szintű csomópont, két pihenőhely, a Zagyva és a Tisza felett egy-egy híd is épül. Az új szakasz forgalomba helyezése 2022 első negyedévében várható – olvasható a közleményben.
Forrás: MTI