Közlekedési portya a nyugati határnál

Öten feltehetően ittasan vezetettek, közülük egynek vezetői engedélye sem volt, míg egy másik sofőr balesetet okozott. A hatodik ellenőrzött járművezető eltiltás hatálya alatt közlekedett egy kisteherautóval, írja a police.hu.

A rendőrök Mosonmagyaróváron 2021. február 13-án a hajnali órákban egy 19 éves újrónafői sofőrt igazoltattak, akiről megállapították, hogy vezető engedélye nincs, illetve a vele szemben alkalmazott alkoholteszt is pozitív értéket jelzett. A fiatalembert elfogták, és további mintavételre a rendőrkapitányságra előállították. Ezt követően Győrújfalu belterületén 8 óra 15 perckor egy helybéli járművezetőt, Csornán 16 óra 45 perckor egy himodi sofőrt, majd 23 óra 50 perckor egy győri gépkocsivezetőt igazoltattak. Mindhárom férfinál elszíneződött az alkohol szonda. Az ellenőrzött férfiak vezetői engedélyét a helyszínen bevonták, elfogták, majd a helyi rendőrkapitányságra további mintavételre előállították őket.

Szakonyban, a Fő utcán 12 óra 10 perckor a soproni egyenruhások egy 22 éves büki férfit ellenőriztek, aki egy rendszám nélküli kisteherautóval közlekedett. Az igazoltatásakor a rendőrök megállapították, hogy a fiatalember nem rendelkezik vezetői engedéllyel, mivel őt a Kőszegi Rendőrkapitányság a vezetéstől eltiltotta, ezért őt elfogták, majd őrizetbe vételét követően a megyei rendőr-főkapitányság fogdájába vitték.

Mórichida felől Tét irányába közlekedett a 8419-es számú úton 2021. február 13-án 11 óra 40 perckor Volkswagen típusú gépjárművével egy győri férfi. Haladása során 3. kilométerszelvényt elhagyva – feltehetően figyelmetlensége és ittassága miatt –  áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol félfrontálisan összeütközött a vele szemből érkező Opellel. A Volkswagen sofőrjénél pozitív értéket mutatott az alkoholteszt. A baleset során az okozó jármű vezetője és utasa, valamint a vétlen autó sofőrje is megsérült, őket a mentők kórházba vitték. Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárásban vizsgálja a baleset körülményeit.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy az ittas járművezetés kiemelt baleseti kockázatot jelent, ezért kérik a közlekedőket, hogy alkohol fogyasztását követően senki ne üljön a jármű volánja mögé!

Az alkohol élettani befolyásai közül néhány általános tünet:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

k.z.t./fotó: police.hu