A balesetek 40 százalékát 25 év alattiak okozzák

Az elmúlt években már többször fölmerült a jogalkotók körében is, miszerint szigorítani kellene az idősebb gépjárművezetők orvosi vizsgáját. Egyes vélemények szerint a kor előrehaladtával, mind többeknek lassulnak az érzékszervei és a reflexeik. Taxisok közül is számosan kényszerülnek hajlott koruk ellenére a volán mögé és legtöbbször megélhetési célból.

Zach Dániel a Totalcar szakújságírója régóta foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy bizonyos életkor felett mennyire biztonságos a vezetés. Véleménye szerint a kor előrehaladtával egy sor olyan élettani változás jelentkezik az ember szervezetében, amely hatással van a vezetéshez szükséges képességekre, ezek a folyamatok egyedi módon mennek végbe, eltérő korban jelentkeznek és eleve eltérő alapképességekből indulnak ki.

Hozzátette, az idősek nem mindig az autó kormánya mögött vannak a legnagyobb veszélynek kitéve. Az Európai Bizottság összesített közlekedésbiztonsági statisztikái szerint, amíg a balesetben elhunyt fiatalok száma 2010 és 2018 közt jelentősen csökkent, addig a 65 évnél idősebb korosztály körében enyhén nőtt, és különösen magas a városban, gyalogosként áldozattá váló idősek aránya, veszélyeztetettsége.

Fontos ugyanakkor, hogy valóban a 65 év felettieket, illetve a fiatal, friss jogosítvánnyal rendelkezőket tekintik a két legveszélyeztetettebb közlekedői csoportnak, mindenféle közlekedési nemben.

Zach Dániel hangsúlyozta, bizonyos balesettípusok kifejezetten a fiatalokra és a kezdő vezetőkre jellemzők, ilyen például a gyorshajtásból adódó baleset. Ez részben a korosztály magasabb kockázatvállalási hajlandóságával és csekélyebb veszélyfelismerő képességével magyarázható. Más balesetek viszont nagyobb arányban köthetők az idős korosztályhoz. Ilyenek egyebek mellett a látás- és hallásromlásból, illetve a reakcióidő kitolódásából adódó kisebb koccanások és egyéb elvétett manőverek következményei olvasható az index.hu összeállításában.

Ezt erősíti meg dr. Nemes György traumatológus, a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésegészségügyi Szakosztályának elnöke is, aki éveken át volt szervezője, irányítója a magyar Forma-1-es futamok orvosi stábjának. Szerinte vannak az idős vezetőkre jellemző közúti baleseti szituációk: ilyen például a balra nagy ívben kanyarodás, a kihajtás udvarról, alacsonyabb rendű utakról. Ezekben többek között a periférikus látás romlása is szerepet játszik. Ilyenkor általában oldalról ütköznek autójuknak: ez a fajta karambol súlyos sérüléseket okozhat, mert a bennülőt közvetlen és nagy erejű ütés éri az ajtótól, már akár 30 kilométeres sebességnél is.

Egy konferencián tartott előadásában a traumatológus azt mondta: bár a legtöbben alighanem rávágnák, hogy az idős vezetők nagyobb kockázatot jelentenek az utakon, szerinte ennél sokkal árnyaltabb a kép. A statisztikai adatokat elemezve arra mutatott rá, a balesetek 40 százalékát 25 évnél fiatalabbak okozzák.

Az időskori vezetést nemcsak Magyarországon, de az EU tagállamai közül tizenhat országban is orvosi vizsgálathoz kötik, emlékeztetett rá Zach Dániel. Magyarországon:

negyvenéves korig 10 évente,

negyven és hatvanöt éves kor között 5 évente,

hatvanöt éves kor felett  3,

majd hetven éves kortól 2 évente szükséges az egészségügyi felülvizsgálat.

Kiemelte, mindez csupán főszabály, az orvosok az engedélyt akár egy évre is adhatják, orvosi döntés alapján és bizonyos gyógyszerek szedése esetén pedig kifejezetten tiltott a járművezetés.

A 80 felett járó Várszegi Gyula a BKV Vasúti Járműjavító Kft. ma is aktív műszaki igazgatója korábban úgy fogalmazott; nem ellenezné, ha a kortársainak gyakrabban és alaposabb orvosi vizsgálatokon kellene átesniük, mielőtt megkapják az orvosi igazolást.

Aki már képtelen hátra fordítani a fejét, a biztonságos autóvezetéshez szükséges és gyakori mozdulatokat megtenni, az ne vezessen. Aki sötétben már nem lát olyan jól, mint szükséges volna, vagy nehezen tájékozódik, kapjon olyan jogosítványt, amivel csak napkeltétől napnyugtáig vezethet

– javasolta Várszegi Gyula, sőt véleménye szerint elképzelhetőnek tartja, hogy a koruk miatt már nehezen tájékozódó sofőrök vezetési jogát arra a településre és környékére és azokra az útvonalakra korlátoznák, ahol úgymond vakon is eltalálnak bárhova.

A Totalcar újságírója szerint egy másik megoldás lehet a helyzetre,  a vezetési utánképzés vagy tréning néhány évente, amely bár nem kötelező, de minden korosztálynak erősen ajánlott, mert ilyen képzéseken szakszerű oktatói felügyelet mellett, szimulált helyzetekben teheti próbára képességeit a volán mögött.

A brit királyi család tagja, Fülöp edinburghi herceg visszaadta jogosítványát, miután 2019 januárjában meglehetősen súlyos autóbalesetet okozott. Az akkor 98 esztendős Fülöpöt a királyi család kelet-angliai téli rezidenciája, Sandringham közelében érte, amikor Land Rover terepjárójával a helyi főútra próbált kihajtani, és eközben összeütközött egy Kia személyautóval. Az idős herceget az eset után sokan bírálták, különösen azért, mert már a baleset másnapján ismét volán mögé ült. Végül a herceg úgy döntött, hogy felhagy az autóvezetéssel, és visszaadta vezetői engedélyét a rendőrségnek.

k.z.t./Fotó: Facebook