Skoda Kodiaq flotta érkezett

 Mintegy száz gépjárműből áll az a flotta, amit még tavaly szerzett be a rendőrség. A járművek között kombi és mikrobusz is megtalálható. A 94 millió 964 ezer forintért vásárolt csomagban, a rendőri jelleget magán viselő gépkocsik éppúgy megtalálhatóak, mint az azt nélkülözőek. Az új szerzeményeket 2021-ben fogja szolgálatba helyezni a rendőrség.

A rendőrautók igen rövid idő alatt, rendkívül sok kilométert futnak, így a biztonságos bevethetőségük érdekében célszerű rendszeresen cserélni őket. Az sem hátrány, ha felszereltségében, megjelenésében is meggyőzőek ezek a járművek, ráadásul megfelelnek a felhasználásra tervezett szolgálati feladataiknak. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legújabb beszerzésére Budaörs határában az egyik márkakereskedés és szerviz parkolójában figyelt föl a vezess.hu portál olvasója. A különböző csatornákon szivárgó információk után arra az elhatározásra jutottunk, rákérdezünk az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatára, mi mindent lehet tudni a gépjármű tenderről? Ezt a választ kaptuk:

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a 2020. évi jóváhagyott költségvetése terhére a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság központosított nyílt közbeszerzési eljárásai eredményeként megkötött keretmegállapodásai terhére 45 db Skoda Kodiaq Ambition 2.0 TDI 4×4 SCR 110 kW/150 LE, valamint 50 db VW T6.1 kombi RT 2.0 TDI 110 KW/150 LE típusú 9 személyes és 3 db VW T6.1 Multivan típusú 6 személyes mikrobuszt vásárolt.

Skoda Kodiaq erőforrása 1968 ccm dízelmotor, ami 110 kW/150 LE, kézi 6 fokozatú váltóval szerelt, 4×4 extra felszereltségű. A SmartLink funkció része az adott motorizáltsághoz elérhető legnagyobb teljesítményű generátor és legnagyobb kapacitású akkumulátor, oldallégzsákok hátul, parkolóradar elől és hátul, valamint rádió „Bolero” MP3 lejátszással, a riasztóberendezés emelésérzékelővel, vezetői profil-választás „Drive Set Up” funkcióval.

 

VW T6.1 kombi 1968 ccm dízel motorral szerelt, 110 kW/150 LE, első kerék meghajtású, 6 fokozatú váltóval rendelkezik. Az extra felszereltség része: a fényasszisztens csomag, a fűthető ablakmosó fúvókák elől, a klímaberendezés elől-hátul, a vezető és utastérben elektronikus szabályozással, a ködfényszóró kanyarfénnyel, oldallégzsák függönylégzsákkal a vezetőfülkében, parkolóradar elől-hátul, állítható magasságú vezetőülés, az igényeknek megfelelő üléscsomag.

A járművek az év elején állnak szolgálatba. Az ORFK által beszerzett gépjárművek a rendőrség valamennyi területi szerve – a budapesti és megyei rendőr-főkapitányságok, Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, Nemzetközi Oktatási Központ, továbbá a rendvédelmi technikumok – részére kerülnek kiadásra.” – derült ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott tájékoztatóból.

k.z.t./fotó: vezess.hu