Bejegyzés

A napijegy ezer forint

 

Újraindul a Dunakanyarban szombaton a személyszállítási hajózás, amelyet az utazási igények alapján fokozatosan bővít a Mahart. Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta, hogy április 24-én elindítják a szombat-vasárnap közlekedő Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös településeket érintő körjáratot.

Az első járat 10 órakor, a második 14 órakor indul Visegrádról. Egyelőre három hajóval vesznek fel utasokat, a három hajó befogadó képessége 1300 fő, és a vírushelyzetre tekintettel a hajókat 70 százalékos telítettséggel közlekedtetik. Ha nagyobb utazási igény jelentkezik, akkor sűrítik a járatokat, 12 órakor, 16 órakor és 18 órakor is tudnának hajót indítani – tette hozzá az ügyvezető.

Kiemelte, nagyon odafigyelnek arra, hogy ne alakuljon ki tumultus a beszálláskor, ezért már az indulás előtt egy órával korábban elkezdik felengedni az utasokat a hajóra.

Tőlük elvárják a maszk helyes viselését a hajó egész területén, még a felső nyitott térben is. A helyes maszkhasználatot ellenőrzik már felszálláskor és az utazás egész ideje alatt, illetve kérik a kézfertőtlenítést is, amelyre lehetőség lesz a kikötőknél a beszálláskor, és a hajón több helyen is. Büfék nem üzemelnek a hajókon, a parti állomásokon működnek majd az éttermek teraszai – mondta Spányik Gábor.

Hangsúlyozta, a társaság munkavállalói nem jelentenek vírusveszélyt az utasokra, a 80 munkavállalónál 98 százalékos az oltási hajlandóság. Két indulás között a hajókat folyamatosan fertőtlenítik.

A tervek szerint május elsejétől indulna a szárnyashajó Esztergom-Budapest között, és a kirándulójárat Budapest-Szentendre vonalon. Az igényekhez igazítva bővítenék a központi körjárathoz kapcsolódó újabb dunakanyari településeket érintő kínálatot, segítve ezzel is a turizmust. Tavaly a dunakanyari körjáratokon 150 ezren utaztak. Az idén két hajókikötővel is bővül a Dunakanyar, újra lesz lehetőség Verőcén és Szobon is felszállni a hajóra – hangsúlyozta az ügyvezető.

Megemlítette, hogy az idén 1000 forintba kerül a dunakanyari napi hajójegy, aki viszont vasúttal, közúttal és hajóval akar utazni, annak érdemes kombinált napi jegyet vásárolni.

Úgy látják, hogy a dunakanyari hajózásra lesz érdeklődés, a cég hirdetését több mint 18 ezren olvasták a Facebookon, és 1800 ember jelezte is, hogy szeretne hajózni – adta hírül a távirati iroda.

Forrás: MTI