Négy márka összesen négymillió autóját hívták vissza.
Világszerte mintegy 2,86 millió Audit és Volkswagent hív vissza kormánymű-meghibásodás miatt a Volkswagen-csoport – jelentette be a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA). A konszern szóvivője szerint a járművek minőségellenőrzése során korróziós problémát fedeztek fel, amelynek következtében bizonyos csavarok eltörhetnek. Konkrét esetről, amikor ez bekövetkezett volna, egyelőre nincs tudomása a vállalatnak.
A visszahívás
- a Volkswagen 2013. szeptember 24-e és 2024. július 1-je között gyártott Golf, Golf Variant, Tiguan, Touran és Caddy modelljeit, továbbá
- az Audi 2017. október 31-e és 2024. május 23-a között, 2018-tól zömében a győri üzemben gyártott, második generációs Q3 modelljét érinti.
Németországban az érintett autókból mintegy 960 ezret, azon belül 900 ezer Volkswagent és 60 ezer Audit hívnak vissza. A német gyártó ugyanakkor kiemelte: a pénteken bejelentett visszahívás pusztán óvintézkedés, így a járművezetők addig is használhatják autóikat, amíg nem egyeztetnek időpontot a márkakereskedővel a csavarok cseréjéről. Maga a folyamat legfeljebb egy órát vesz igénybe.

A Handelsblatt arról számolt be, hogy a visszahívás több mint egymillió Škodát és mintegy 200 ezer Seatot is érint, és így valójában már mintegy négymillió járműről van szó.
Ha helytállóak az információk, a mostani a Volkswagen-csoport legnagyobb visszahívása a 2015-ben, világszerte mintegy 11 millió autó érintettségével kipattant dízelbotrány óta, amitől évekig hangos volt a sajtó.
A lap értesüléseit a Škoda nem kommentálta, a Seat viszont megerősítette a saját részét. A közelmúltban nagy leépítéseket bejelentő Volkswagen azt nem volt hajlandó elárulni, hogy a visszahívásnak milyen várható költségvonzata van.
Forrás: totalcar.hu Kép: Illusztráció AI