Kapcsolat

Magyarország, 1039 Budapest, Rákóczi utca 8.

Keressen minket elérhetőségünkön.

Brüsszelben olyan új terv körvonalazódik, amely forgószélként söpörheti végig az európai autóipart. Az EU ugyanis azt fontolgatja, hogy akár 70 százalékos európai tartalmi követelményt ír elő bizonyos nagy értékű termékeknél – többek között az autóknál és a tiszta technológiai berendezéseknél.

A cél egyértelmű, csökkenteni a függést a kínai importtól, és megerősíteni az európai gyártókat. A lépés azonban drága mulatság lehet: a szakértők szerint évi több mint 10 milliárd eurós többletköltséget rakhat a vállalatok vállára.

Csak az kap támogatást, aki európai alkatrészeket használ

A december 10-ére tervezett törvényjavaslat kimondaná: állami támogatás vagy közbeszerzési előny csak annak járna, aki bizonyítani tudja, hogy terméke jelentős részben Európában készült. Ez a küszöb akár 70 százalékos európai tartalmat is jelenthet – értesült a Financial Times.

A javaslat különösen érzékenyen érinti az autóipart és az akkumulátorgyártást, ahol jelenleg rengeteg alkatrész érkezik más országokból, főként Kínából. Az EU most éppen ennek a dominanciának vetne gátat.

A háttérben elsősorban francia iparpolitikai nyomás áll, amely évek óta sürgeti a saját gyártás védelmét. A Bizottság kereskedelmi szakértői ugyanakkor aggódnak: a kötelező helyi tartalom könnyen szembe mehet a WTO szabályaival.

Érdekesség, hogy még a korábban óvatos Németország is nyitottabb lett a szigorításra – a jelenlegi gazdasági helyzetben ugyanis egyre több ország érzi úgy, Európának most már muszáj keményebben védenie saját iparát.

Hónapokig tartó vita várható

A tárgyalások még hosszú ideig zajlanak majd, és elképzelhető, hogy a javaslat módosul vagy csúszik. Egyre valószínűbb azonban, hogy az EU új, erősebb iparvédelmi fegyvereket vet be, hogy felvegye a versenyt a globális szereplőkkel.

Az autó- és technológiai szektor tehát felkötheti a nadrágot: ha életbe lép a szigor, az árak és az autók “összetétele” is teljesen átalakulhat Európában.

Forrás: blikk.hu Kép: illusztráció