Kapcsolat

Magyarország, 1039 Budapest, Rákóczi utca 8.

Keressen minket elérhetőségünkön.

Lássuk a magyarázatot és a szankciókat.

Főként a nyári melegben magától értetődő mozdulat vezetés közben az ablakok leengedése és az autóból való kikönyöklés. Annyira megszokott stílus, hogy bele sem gondolunk, mennyi veszélyt hordoz magában. Hát ezért gondoltak rá, helyettünk is, a KRESZ megalkotói, akik most már nem csak a franciáknál, de az olaszoknál is bevezették a szankciókat.

A közúti szabályozás ugyanis kimondja, hogy „a vezetőnek a lehető legszélesebb mozgásszabadsággal kell rendelkeznie és képesnek kell lennie arra, hogy könnyen elvégezze a közlekedésbiztonsághoz szükséges összes manővert”. Az úthasználók általános viselkedésének regulája az is, hogy mindenki maximális óvatossággal járjon el, kerülve az olyan magatartást, amely veszélyeztetheti saját vagy mások biztonságát.

Márpedig egyértelmű, hogy a nem megfelelő vezetési helyzet, például az egyik kéz a kormánykeréken, a másik kéz a járművön kívül, alkalmatlannak tekinthető a jármű biztonságos irányítására.

Olaszországban, bár jelenleg nincs olyan konkrét szabály, amely kifejezetten megtiltaná a kikönyökölve történő vezetést, abban az esetben azonban, ha ezt a magatartást a bűnüldöző szervek veszélyesnek tartják, a fenti cikkelyek alapján 42-173 Euró közötti pénzbírsággal szankcionálhatják.

Ha baleset történik, a helyzet drasztikusan megváltozik: a könyöklő gesztus súlyosbító körülménynek tekinthető, amely a biztosításra és a büntetőjogi felelősségre is kihat.

Forrás: autoszektor.hu Kép: autoappassionati.it