Az internetes vásárlás lassan az autók világába is begyűrűzött: egyre több olyan brókercég van, amelyen keresztül gyakorlatilag webshopból lehet megrendelni az új kocsikat. De miért jó ez és mik lehetnek a hátulütők?
- Brókerek közvetítik az ügyfél és kereskedő között az adásvételt
- Az ügyfélnek lehetősége van több ajánlat közül választani
- Az árverseny ösztönzi a kereskedőket a kedvező árak felkínálására
Be kell látnunk, az új autó vásárlása még mindig nagy dolog. Jó bemenni egy szalonba, végigsétálni a csillogó járgányok között, beülni a vezetőülésbe és beszívni a semmi máshoz nem hasonlítható újautó-illatot. A haladás azonban nem áll meg: egyre több olyan cég van, amelynek segítségével akár otthonról, az interneten keresztül vehetjük meg a kiszemelt kocsit.
Az Auto Bild összeállításában elemezte, hogy miért jó, vagy éppen mik a buktatói ennek a rendszernek, ami már nemcsak Németországban, de idehaza is egyre nagyobb teret hódít.
A szakzsargonban brókereknek hívják azokat a közvetítőket, akik az ügyfél és a kereskedő között állva lebonyolítják az adásvétel kezdeti szakaszát. Az új autókat árusító német portálokon egyes autókat több mint 25 százalékos kedvezménnyel kínálnak. A brókerek döntő előnnyel rendelkeznek a kereskedőkhöz képest: a magánszemélyekkel ellentétben, akik csak két vagy három autókereskedés ajánlatait tudják összehasonlítani a környékükön, az újautó-brókerek közvetlenül hozzáférhetnek több ezer kereskedő ajánlataihoz. Ennek az átfogó hálózatnak köszönhetően az ügynökök tudják, hol érhetők el a legjobb ajánlatok egy adott autóra.
Az ügyfél vagy közvetlenül a bróker weboldalán, vagy a gyártó konfigurátorában összeállítja magának a kívánt járművet. Ezután több ajánlat is befut, majd ha az ügyfél valamelyiket megfelelőnek találja, a bróker kiszáll az üzletkötés további szakaszából, a személyes kapcsolatfelvétel már az ügyfél és a kereskedő között zajlik. Ezután a kereskedésben minden a szokásos módon megy: tesztvezetés, a részletek megbeszélése és persze a végén a szerződéskötés. Ezután a kereskedő értesíti az ügynököt a sikeres szerződésről és kifizeti neki a jutalékot.
Előnyök
– A vevők megkímélik magukat attól a fáradságtól, hogy nekik kelljen összehasonlítaniuk a kereskedések kínálatát és az árakat
– Az árverseny arra sarkallja az ezeken a platformokon értékesítő kereskedőket, hogy minél kedvezőbb áron kínálják az autókat
– A vevők megkímélik magukat az alkudozástól, hiszen ezt gyakorlatilag a kereskedők elvégzik helyette azzal, hogy a lehető legkedvezőbb árat ajánlják
Hátrányok
– A brókerek weboldalai főként olcsó járműveket kínálnak megrendelésre. Másrészt a bemutató járművek és a készleten lévő autók gyakran nem vagy csak korlátozottan érhetők el az internetes portálokon
– Mielőtt feladná az esetlegesen már meglévő jó kapcsolatot egy korábbi kereskedővel, érdemes meghallgatni az ő ajánlatát is
Magyarországon többek közt az onlineauto.hu, az azonnalelviheto.hu és a Duna Autó kínál online autóvásárlási lehetőséget. Ez utóbbi a brókermodelltől eltérően működik, náluk inkább arról van szó, hogy a készleten lévő autókat interneten keresztül le lehet foglalni és egy későbbi időpontra lehet időzíteni a vásárlást.
Az internetes autóvásárlás úttörői között szerepel a Tesla, bár ők megint csak nem brókerek, hiszen saját autóikat értékesítik, csak éppen online lehet megvásárolni őket. Akár a telefonra letöltött applikáción keresztül néhány kattintással megoldható a dolog, az autó átvétele előtt persze itt is személyesen be kell menni a szalonba, ám a foglalózás interneten, átutalással zajlik.
A netes autóvásárlásnak elvileg nincsenek buktatói, ugyanolyan biztonságos, mint amikor az ember maga próbálja intézni ezeket a dolgokat. Természetesen érdemes kellő körültekintéssel eljárni a megfelelő bróker kiválasztásánál.
Az, hogy az autókereskedők számára ez mennyire hasznos, már más kérdés. A rendszer ugyanis több olyan dolgot is rájuk kényszerít, amit bizonyára szeretnének elkerülni: kénytelenek engedni saját hasznukból, ha pedig a gyakorlat teret nyer, idővel akár az is előfordulhat, hogy a legtöbb importőr átáll erre a rendszerre. Ez pedig azt jelentheti, hogy kevesebb értékesítőre lesz szükség, akár néhány autószalon is megszűnhet.
Forrás: blikk.hu Kép: Illusztráció