A minimálbér emelése a taxis vállalkozók számára (kivéve katások) nem több jövedelmet, hanem több költséget jelent. Miért is?

 

Megállapodás szerint a 2025-ben érvényes minimálbér a 2024-eshez képest 9%-kal emelkedik, 266.800 forintról 290.800 forintra. Taxis vállalkozókat ez annyiban érinti, hogy a fizetendő legkisebb járulékok mértéke a minimálbérhez kötődik. Ennek értelmében:

A szociális hozzájárulásra fizetett összeg 42.529 forint lesz (3.509 Ft többlet)

A társadalombiztosítási járulék összege 53.798 forintra emelkedik. (4.440 Ft többlet).

 

2025-től tehát a minimális járulékok összege 96.327 forint lesz havonta, ez az ideihez képest 7.949 forintos költségnövekedést jelent anélkül, hogy bevételünk egy forinttal is több lenne.

 

A bevallási és befizetési határidőkben egyelőre nem látszik változás, tehát továbbra is negyedévenként, a negyedévet követő hó 12.-ig kell beérkeznie mind a bevallásoknak, mind a befizetéseknek. Miután viszont a járulékok összege egyre magasabb, továbbra is havi utalást javaslom, hiszen már az is közelít a százezer forinthoz. Érdemes némi felfelé kerekítést is alkalmazni, ez segíthet az esetleges késedelmes utalások pótlékainak kiegyenlítésében.

 

Főállású átalányadós taxis vállalkozók alapesetben nem fizetnek a minimális járulékoknál magasabb összeget, hiszen a 12 milliós áfa-határt figyelembe véve éves jövedelmük nem lehet több, mint 2.400.000 forint (a 12 millió 20 százaléka), ami havi 200 ezer forintot jelent. Ennél lényegesen magasabb már a minimálbér idei mértéke is.

 

Amennyiben az átalányadózók adókedvezménye a továbbiakban is megmarad – nem hallottunk változtatásról –, akkor az éves adómentes bevétel 8.724.000 forintra emelkedik. Személyi jövedelemadót csak az e feletti bevételből számított jövedelem után kell fizetni. Ha valaki kihasználja az éves 12 milliós bevételi keretet, akkor 3.276.000 forint bevételből számított jövedelme, vagyis 655.200 forint után fizet személyi jövedelemadót, melynek összege 98.280 Ft.

 

Fenti számítások értelemszerűen katás vállalkozókra nem vonatkoznak, nyugdíjas átalányadózók pedig semmilyen járulékot nem fizetnek (a fenti szja számítás azonban rájuk is vonatkozik).

 

Az áfa-határ esetleges emelése egyelőre nem került szóba…

 

-oli-