A kormányhivatalok meghatározott éves ellenőrzési terv alapján hivatalból hatósági ellenőrzési eljárást indítanak különféle vállalkozási tevékenységek körében. Úgy tűnik, hogy a 2024-es évben a taxis vállalkozások vannak soron.

 

Nem kell rögtön pánikba esni egy ilyen ellenőrzést elrendelő végzést kézhez kapva, általában csak ún. „okmányellenőrzésről” van szó, az meg mindenkinél rendben van, ugye? Viszont nem szabad félvállról sem venni.

 

A közelmúltban több olyan vállalkozó esetéről is hallottunk, akinek megszüntették a vállalkozását, mert nem törődött a kapott felhívással, vagy egyszerűen nem is értesült róla.

A Végzés megszüntetésről szóló szakasza így szól: „Felhívom figyelmét, amennyiben egyéni vállalkozása jogszerű működését határidőn belül a hiánypótlásra felhívó végzésben megkért dokumentumok (képesítés, engedély, nyilatkozat) másolatával hitelt érdemlően nem igazolja, vállalkozása az egyéni vállalkozókról és egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény 19. § (3) bekezdése alapján határozattal megtiltásra kerül, ezt követően a nyilvántartást vezető szerv (Nemzeti Adó-és Vámhivatal) hivatalból törli az egyéni vállalkozók nyilvántartásából!”

 

Na most ezt azért nem érdemes megvárni, mert a vállalkozást újraindítani rengeteg hercehurcával jár. Arról már nem is beszélve, hogy mintegy mellékbüntetésként „.a 2017. évi CXXV. a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény alapján kötelezettségszegése esetén, annak ténye rögzítésre kerül a Szankció Nyilvántartásba.” – bármit jelentsen is ez…

A vállalkozók részére kötelező az elektronikus ügyintézés 2006 óta – immár 18 éve. Megdöbbentő, hogy még mindig vannak, akik egyszerűen nem vesznek tudomást ügyfélkapus tárhelyükre érkező üzenetekről. Sokan úgy vélik, hogy a könyvelőjük dolga az ügyintézés – ám ez nem vonatkozhat a tárhelyre érkező üzenetek figyeléséről! Az minden esetben a vállalkozó dolga; legfeljebb értesíti a könyvelőt, ha nem érti a beérkezett, hatósági „bikkfanyelven” írt határozatokat, végzéseket, üzeneteket.

 

Az ügyfélkapu-regisztrációnál meg kell adni azt az emailcímet, amelyre értesítést küld a központi rendszer minden esetben, amikor az ügyfélkapus tárhelyre dokumentum érkezik. Sokan ezt is elmulasztották karbantartani, és a már rég nem használt freemailes, vagy citromailes címek szerepelnek a tárhely adatai között, amire a hatóság rendületlenül küldi az értesítéseket, csak éppen a vállalkozóhoz nem jutnak ezek már el.

 

Az ügyfélkapun és a tárhelyen külön-külön tarja nyilván a hatóság emailcímünket, sok esetben nem is azonos a kettő. Érdemes mindkét helyen ellenőrizni azt. A tárhelyen a tarhely.gov.hu oldalon belépés után a „beállítások” menüpontban tudjuk kontrollálni (és szükség esetén módosítani) a címet.

Az ügyfélkapun pedig az ugyfelkapu.gov.hu elérési úton szintén bejelentkezés után a „Regisztrációs adatok” gombra kattintva tehetjük ugyanezt. Itt mindjárt érdemes a jelszó lejárati dátumát is megtekinteni, szükség esetén a jelszót megváltoztatni.

 

A legkevesebb ügyfélkapus üzenet a katás, ill. nyugdíj melletti vállalkozóknak érkezik.

De ez sem nulla!

Mostanában például a helyi iparűzési adóval kapcsolatos adószámlákat küldi ki a helyhatóság. Mindenkinek. Ezért aztán, ha hónapok óta nem kaptunk emailt a tárhelyre érkezett üzenetekről mindenképpen érdemes a fentiek szerint ellenőrizni adatainkat. Lehet, hogy vállalkozásunkat mentjük meg ezzel…

 

– oli –