A budapesti Hősök terén lehet megnézni vasárnap a Magyar Honvédség új, lánctalpas, gyalogsági harcjárművét, a Rheinmetall által gyártott Lynx KF41-et és az “ARV Buffalo” harcjárművontatót.

 

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a járműveket 8 és 16 óra között lehet megnézni, a katonai szolgálat iránt érdeklődők a kitelepülő toborzóponton kaphatnak információt.

Emlékeztettek: a Lynxet háromfős személyzet – járművezető, irányító, parancsnok – működteti. A járművet a hadszíntérnek és a várható feladatoknak megfelelően lehet átalakítani, legyen szó békefenntartásról, városi hadviselésről, aszimmetrikus műveletekről, vagy hagyományos – más gépesített egységekkel vívott – ütközetekről.

Hozzátették: a Hősök terén vasárnap megtekinthető lesz a Gidrán nevet viselő többfeladatú, de elsősorban támogató szerepkörben alkalmazandó, jó terepjáró képességű, páncélozott harcjármű is, továbbá két BTR páncélozott szállító harcjármű is.

Budapest, 2022. október 15. Katonák vonulnak az önkéntes katonai szolgálatot vállalók eskütételén, valamint a Lynx KF41 harcjárművek átadása alkalmából tartott ünnepségen a Petőfi Sándor Laktanyában 2022. október 15-én. MTI/Koszticsák Szilárd

A Lynx harcjárművek ünnepélyes átadása szombaton volt. A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint 2023-ig 46 Lynx harcjárművet szállít a Rheinmetall a Magyar Honvédségnek, azután 2029-ig 172-t, amelyeket Magyarországon gyártanak majd.

MTI