A Taxisok Érdekvédelmi Szervezete szerdán tartja a következő tüntetését, ám ennek helyszínét még nem közölték. A Világgazdaság szerint a Hősök terén lesz a demonstráció, melynek célja jobb adózási forma elérése, a taximennyiség korlátozása, zöldebb és biztonságosabb budapesti közlekedés, és tisztességes megélhetés – írja a Vg.hu.

 

A szervezet szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak további egyeztetéseket kell kezdeményeznie például azért is, hogy „a kisvállalkozók tisztes és biztonságos megélhetést érhessenek el”, és támogatásokat, hiteleket is kaphassanak. A szervezet az illetékes minisztériummal és a Fővárosi Polgármesteri Hivatallal is felvette a kapcsolatot, de érdemi megbeszélések semmilyen oldalról nem történtek.

Úgy érezzük, hogy a kéréseink süket fülekre találtak, ezért kénytelenek vagyunk újra demonstrációval nyomatékosítani azokat” – véli a szervezet, mely az alábbiakat szeretné elérni:

  • Az alanyi adómentesség határának emelése és folyamatos igazítása az aktuális gazdasági környezethez
  • Az inflációkövető adózás elutasítása, mely a vállalkozásokat és a lakosságot is terhelik.
  • Legyen a fővárosban taxislétszám-korlátozás.
  • További változtatások az adózási rendszerben.
  • A közlekedés biztonságának felülvizsgálata.
  • A taxisokat érintő biztonsági kérdések tisztázása, mely távon „javíthatná a szakma körülményeit”.

A taxisok olykor „csak” jelentős állami támogatást kapnak, hogy régi autóikat környezetbarát típusokra cseréljék, vagy például amikor szinte mindenkitől elvették a katás adózási forma lehetőségét, a taxisok a kedvezményezettek körében maradhattak.

Máskor egy éven belül kétszer is el tudták érni, hogy emelkedjenek a viteldíjak, sőt kérésükre a kormány az utolsó pillanatban átnyúlt a főváros feje fölött, és gondoskodott az egységes tarifákról, hogy ne legyen verseny a taxizó piaci szereplők között.

Ebben a cikkünkben arról írtunk, miért van ekkora hatalma a taxisoknak Magyarországon.

Forrás: telex.hu Kép: illusztráció