Az egyik legnagyobb gyártó szerint ez szürreális ötlet

 

Németország és Olaszország a járműipari szereplők mellé állt az ágazatra vonatkozó uniós környezetvédelmi szabályok lazításának kérdésében. Ezek alapvetően a belső égésű motorokkal szerelt autók gyártásának 2035-ig történő megszüntetését, és a járművek által kibocsátott szén-dioxid mennyiségére vonatkozó határértékek fokozatos csökkenését írják elő.

 

Előzmények: a két kormány néhány nappal az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) vészjósló közleménye után tette világossá álláspontját, miszerint az uniónak meg kell teremtenie azokat a feltételeket, amelyek révén teljesíthetik az autóipari szereplők a szigorodó elvárásokat vagy azok bevezetését el kell halasztani.

  • Ideológiai őrültségnek nevezte Giorgia Meloniolasz miniszterelnök benzines és gázolajos gépkocsik 2035-re időzített betiltását a nyáron, amit Németországban is élénk politikai vita övezett. Ursula von der Leyen az erre vonatkozó szabályok felfüggesztését ígérte a választási kampányában, noha azokat tavaly fogadta el Európai Unió.

Miért fontos ez? A szóban forgó szabályoknak az európai autógyártóknak a kínai vetélytársakkal vívott éles árverseny közepette kellene megfelelni, és az elektromos autók iránti kereslet is gyenge, pedig elsősorban az segíthetné hozzá a gyártókat a normák teljesítéséhez, ha ezekből sokat tudnának eladni – ha ez nem sikerül, akkor bírságot kell fizetniük.

 

Reakciók: a Volkswagennél már szeptember elején felmerült a drezdai és az osnabrück-i üzemek bezárása és a vállalat felmondta az 1994 óta érvényben lévő munkahelyvédelmi programját, ami ellen a hagyományosan erős szakszervezetek tiltakoznak. Decemberben sztrájk kezdődhet, ha fennmarad a menedzsment és a munkavállalói oldal közötti feszültség.

  • A cégvezetők felelősségét firtatták a Volkswagen dolgozói, számon kérve a hibrid- és elektromos modellek megfelelő tempójú fejlesztésének hiányát, és az Európai Bizottság is felrótta az autógyártóknak a napokban, hogy bőven lett volna idejük alkalmazkodni azokhoz a szabályokhoz, amelyek késleltetett bevezetése most napirenden van.
  • Szürreális ötletnek tartja a halasztást Carlos Tavares, a második legnagyobb európai autógyártónak számító Stellantis-csoport vezetője. „Mindenki régóta tudott a szabályokról, és volt idő a felkészülésre, így most itt az ideje, hogy versenyezzünk” – fogalmazott egy interjúban.
  • Politikai következményei is lehetnek a Volkswagen válságának, a Drezdát is magában foglaló Szászországban a szeptemberi tartományi választáson szoros versenyben második lett a szélsőjobboldali AfD. A szociáldemokrata-zöld-liberális Scholz-kormány tehát aktívan részt vesz a helyzet rendezésében.

Forrás: G7.hu Kép: illusztráció