Mindannyian tudjuk, hogy taxi szakma nem csak egyszerű gépkocsivezetés. A jó taxisnak helyismerete is van (mert mi van, ha egyszer kipurcan a GPS), továbbá jó, ha ráérez utasai hangulatára, habitusára.
Van utas, aki szereti ha beszélgetnek vele, esetleg jókat röhögnek a viccein, és van aki bemondja a címet, aztán hallgat. Egy biztos: fontos a jó kommunikáció. Nézzünk egy példát:
Egyik társasághoz tartozó éjszakás kolléga a piros lámpánál áll, éppen azon gondolkodik, hogy hazamenjen-e, amikor egyszer csak hirtelen behuppan a jobb elsőre egy utas. Taxisunk nem szokott utcáról dolgozni, rossz tapasztalatai voltak ezzel, tehát nem örül. Főleg, amikor meglátja, hogy ki ült be mellé.
Tudod, az a nagydarab, atlétatrikós, kigyúrt, tetovált típus, akiről első pillantásra nem tudod megállapítani, hogy izmait a konditeremben, vagy a börtönben fejlesztette ki. Amikor megszólalt, akkor azonban rögtön tiszta lett a kép: – Na, ecsém vigyél el Kőbányára. Ne szarjá’ be, nem kell az aprópénzed. Csak vigyé’ haza! Ma má’ megcsaptam néhány fazont!
Ennek a kellemes bemutatkozásnak a tükrében kellett taxisunknak dönteni, mit tegyen. Indulás után mindenesetre a mikrofont izzadó tenyerébe szorította, hogy ha esetleg segítséget kell kérni, kéznél legyen. Aztán beszélgetni kezdett utasával, mintha csak egy teljesen hétköznapi fuvar lenne.
Mivel példabeli taxisunk öreg róka volt már és az évek során kitanulta az utas-pszichológiát, azonnal tudta, mi a követendő eljárás. Elkezdte csodálni a pasast: – Ne mondd, tényleg? Többen is voltak, de te rendet tettél? Te vagy a környék vezére? Apám, ha én is ilyen erős, meg vagány tudnék lenni… és így tovább, egészen az ulticélig.
Na, mit gondoltok, problémás lett a fuvar vége?
Nem! A jól megválasztott kommunikáció eredményeképpen végül egy jó fuvar lett, megfejelve igen tekintélyes jattal.
– Aztán, ha gondod van valakivel, csak keressé’ meg – szólt a hústorony, majd elimbolygott a sötétben…
-oli-
