Elárulta a jegybank, hogy mennyi hamis forintot és eurót találtak Magyarországon. Meglepő következtetést vontak le a számokból.

 

Sokkal több hamis euróra bukkant tavaly a Magyar Nemzeti Bank hazánkban, mint forintra – írja a Világgazdaság.

A készpénzforgalomból mindössze 363 darab forinthamisítványt szűrtek ki tavaly a harmadik negyedév végéig. Ez az adat a forinthoz hasonló nemzeti valuták sorában továbbra is kiemelten kedvezőnek tekinthető – közölte a lappal a Magyar Nemzeti Bank. A lefoglalt forint hamisítványok döntő többsége 20 ezer és 10 ezer forintos bankjegy.

 

A hamisításokat továbbra is elsősorban irodai sokszorosító eszközökkel hajtják végre. A jegybank szerint a hamisítványok gyakran tapintással, fény felé tartva átnézetben vagy mozgatással, illetve a pénztárakban alkalmazott kombinált UV-A és UV-C lámpa alatti ellenőrzéssel kiszűrhetők.

 

A 2362 darab különböző valutahamisítványon belül a legnagyobb számban, egész pontosan 2270 darab hamis euróbankjegyet vizsgáltak meg tavaly szeptember végéig a jegybank szakértői. Azt írják, ez jelentős megugrásnak számít a 2022-es adathoz képest, amikor 480 hamis eurót találtak.

Mindez azért is figyelemre méltó – olvasható a Világgazdaság cikkében-, mert Szlovákiában, ahol a hivatalos fizetőeszköz az euró, tavaly a magyarnál kevesebb hamisítványra bukkantak, mint nálunk, tehát idehaza mintha többen csalnának az euróval.

Forrás: startlap.hu Kép: illusztráció