A kata-törvény 2022-es megváltoztatása óta sokan kényszerültek adózási módszer változtatásra. A munkaviszony melletti és a nyugdíjas vállalkozók ma már nem választhatják a katát, célszerűen átalányadóra váltanak. Az ezzel kapcsolatos bejelentés mellett azonban még egy tennivaló van.

 

Mostanában kapják az értesítést ügyfélkapus tárhelyükre azok a vállalkozók, akik 2023-ban váltottak katáról más formára. A baljóslatú „Bevallás” címmel érkező értesítés a következőket tartalmazza:

„Nyilvántartásunk szerint (név, adószám) nem nyújtotta be a 23KATA számú Nyilatkozat és bevallás kisadózók részére a 2023. évre elnevezésű bevallását a benyújtási határidőig.”

Az értesítés ezt követően részletezi a benyújtás lehetőségeit (kizárólag elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül), majd rátér a lehetséges szankciókra:

„Ha bevallását továbbra sem adja be – A felhívást megismételjük, melyben a pótlásra a kézbesítéstől számított 15 napot biztosítunk. Ha az ismételt felhívásra sem nyújtja be a bevallását, akkor mulasztási bírságot szabhatunk ki.”

 

De hiszen a bevallási határidő csak február 25-én érkezik el! – gondolja a vállalkozó. Igaza is lenne abban az esetben, ha a teljes adóévben a kata szerint adózna. Az évközi megszüntetés esetén azonban rendkívüli kata-bevallást kell beadni, mégpedig a katás adózási forma megszűnését követő 30 napon belül.

 

Érdemes a felszólítást komolyan venni, mert a második értesítés után már valóban érkezhet a bírság!

-oli-