Újabb erős jóslat jött

 

A kínai Li Auto vezetője olyan technológiai-értékesítési robbanásra számít az elektromos autók ottani piacán, amilyen fejlődés a második világháború utolsó éveit jellemezte.

Li Hsziang, az elektromos autókat gyártó Li Auto vezérigazgatója rátett egy lapáttal egy hónappal ezelőtti optimista jóslatára a villanyautók értékesítésével kapcsolatban – derült ki a Cnevpost hírportál tudósításából.

A cégvezető nagy visszhangot váltott ki azzal a megjegyzésével, miszerint 2025 végére a kínai újautó-piacon eladott autók 70 százaléka úgynevezett új energiával hajtott típus lesz, ebbe a körbe tartoznak a tisztán elektromos autók és a konnektorról tölthető (plug-in) hibridek is.

Talán a sanghaji autókiállításon látott villanyautó-parádétól fellelkesülve új prognózissal állt elő.  Ez arról szól, hogy nem 70, hanem 80 százalék lesz  a szóban forgó autók értékesítésének aránya a kínai piacon 2025 decemberében. Ráadásul szerinte addigra öt olyan új márka stabilan megveti a lábát az autók világában, amely elektromos és konnektoros hibrideket gyárt.

Hozott egy érdekes hasonlatot is.

Úgy véli, hogy az okos elektromos autók úgy fognak fejlődni a következő években, ahogy a második világháború végén, 1943 és 1945 között fejlődött a technológia. Ezzel arra utalhatott, hogy a háborúval járó fegyverkezés és a katonaság logisztikai kiszolgálása óriási technológiai fejlődést hozott. A legegyszerűbb tanulmányoktól, mint amilyen az üzemanyag emberi szállítására szolgáló marmonkanna, a legbonyolultabbakig számos találmány köthető a világháborúhoz és az azt követő időszakhoz. A history.com szerint a rakétahajtásban az előbbi ország tett szert előnyre a háború végére, a radartechnológia elsősorban a szövetségeseket segítette a légvédelemben. A hadihajók ágyúlövedékeinek bonyolult röppályaszámításai teremtették meg az első igényt a számítógépekre.

Li azt mondja, jóslata azon a technológiai teórián alapul, miszerint ha egy újítás piaci bevezetése után eléri a fogyasztásban a 30 százalékos arányt, akkor ugrásszerűen folytatódik a terjedése. Kínában 2022-ben 20,54 millió új autót adtak el, amiből 5,67 millió tartozott a villanyautók és a plug-in hibridek osztályába. Ez 27,6 százalékos aránynak felel meg. Idén márciusban 1,587 millió új autónak több mint a harmadát, 34,2 százalékát adták ezek a modellek.  Ha marad az évi nagyjából 20 millió eladott új autó és Li jóslata bejön, akkor 2025 decemberében 1,3 milliós részesedésre számítanak.

A cég idén áprilisban mutatta be azt a 800 voltos nagyfeszültségű platformjukat, amely a cég állítása szerint 400 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé tízperces töltéssel. (Közben a szilíciumanódos akkumulátorokat fejlesztő cégek közül az Ampirus vezetője 10 perc alatt 80 százalékos töltöttséget ígér, erről itt olvashat bővebben.)

A Li jóslatában szereplő 2025 végi időpontra autóik ára 200 ezer jüan (valamivel kevesebb mint10 millió forint) körül fog alakulni, ami a vállalat szerint teljesen megfizethető lesz a családi autót kereső kínai vásárlóknak.

Forrás: totalcar.hu Kép: illusztráció