A nyári időszámítás jelenleg a világ több mint száz országában egységesen elfogadott rendszer, amellyel a helyi időt tavasztól egy órával előre állítják a helyi időzóna idejéhez képest.

 

A rendszer lényege, hogy ha a lakosság szokásos ébrenléti ideje – általában a reggel hét és az este tíz óra közötti periódus – megközelítően egybeesik a természetes világosság idejével, akkor kevesebb mesterséges megvilágításra, ezzel kevesebb energiára van szükség.

A nyári időszámítás minden évben március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart.

Az idei nyári időszámítás kezdete:

március 26-án vasárnap hajnali 2 órakor kell egy órával előbbre állítani az órákat hajnali 3 órára.

Ami azt is jelenti, hogy 1 órával kevesebbet aludhatunk. Még fel tud rá készülni. Napról-napra feküdjön le egy kicsivel korábban, hogy ne szenvedjen tőle.

Az idei téli óraátállításkor pedig október 29-én vasárnap hajnali 3 órakor kell visszaállítani az órát 2 órára.

Magyarországon 1954 és 1957 közt az elektromos kapacitási nehézségek miatt alkalmazták, majd 1958 és 1979 között szünetelt a nyári időszámítás.

Az Európai Unió először 1980-ban hozta összhangba a nyári időszámítást annak érdekében, hogy az egységes piacon az addigi gyakorlattal ellentétben egyszerre történjen az óraátállítás. A jelenleg érvényben lévő irányelv szerint az uniós tagállamoknak március utolsó vasárnapján kell váltani nyári időszámításra, és október utolsó vasárnapján a télire.

Forrás: alon.hu Kép: illusztráció