Benzin helyett dízel jött a kútoszlopból, és fordítva. Elmondjuk, mennyi félretankolást lehet megúszni.

 

Egy hamburgi benzinkút vásárlóit múlt héten kellemetlen meglepetés érte: miután megtankolták az autóikat, a járművek akadozva jártak, füstölni kezdtek, vagy egyszerűen be sem indultak – írja a Stern.de. Mivel hirtelen rengetegen tapasztaltak hasonlót, felmerült a gyanú, hogy a hibák nem a tankolás során, hanem előtte történtek.

Kiderült, hogy a Shell-benzinkúthoz érkező szállítótartályokból nem a megfelelő tárolókba kerültek az üzemanyagok, így a dízelpisztolyokból benzin jött, míg a benzinesből gázolaj. A Shell lezáratta az érintett egységet, és segítséget ígért a pórul járt autósoknak.

Néhány éve egy budapesti, zuglói kúton is sokan jártak így pórul, egy egész napon át tankoltak gázolajat a benzinesek. A félretankolásnak pedig nagyon komoly következményei lehetnek.

Ha csak kisebb mennyiséget – 2-5 litert – tankolt valaki félre, és benzines autójába gázolaj került, az a kevésbé tragikus eset. Ugyanis a benzinmotorok kisebb mennyiségben képesek a gázolajjal is megbirkózni, így nem a motornál lesz a nagyobb gond. Azonban a gázolaj így is tönkreteheti a kipufogóban lévő katalizátort, a lambdaszondát, és feltehetően majd a benzinszűrőt is cserélni kell.

Félretankoláskor az első tünet, hogy az autó elkezd rángatni, majd egyszer csak leáll. Ha nagyobb mennyiséget tankolt valaki gázolajból benzin helyett, akkor szinte biztos, hogy le fog állni az autó, vagy legalábbis olyan tüneteket produkál, amit nem lehet nem észrevenni. A teljes rendszert át kell vizsgálni, kitakarítani, és felmérni, milyen károkat okozott a nem megfelelő üzemanyag.

A dízelautók benzinnel való megtankolása már költségesebb problémákkal járhat. A nagynyomású szivattyú és a befecskendező szelepek is tönkremehetnek gyorsan, amelyek cseréje hamar elérheti a milliós tételt egy modern motornál.

Forrás: hvg.hu Kép: illusztráció