Ez évben is február 25-e a katások bevallásának határideje (25.- szombatra esik, úgy hogy még 27.-én sem késő). Sokan hagyják az utolsó pillanatra, mondván, hogy ez egy igen egyszerű bevallás, csak kinyomtatjuk a pénztárgép éves adatát, és bemásoljuk a megfelelő rovatba.

 

Hát nem! A 2019. évi bevallásig valóban így volt (amit 2020-ban adtunk be), de már két éve több részből tevődik össze a katások bevétele. Egyrészt valóban ott a pénztárgép adata. Itt megjegyezném, hogy érdemes havi összesítőket nyomtatni év közben, mert ha a készülék memóriája felmondja a szolgálatot, akkor abból már semmilyen adatot nem tudunk utólag kigyűjteni.

A pénztárgép adatai mellett ott vannak a kiadott saját számláink, amit már nem kell a pénztárgépben szerepeltetni, viszont online módon el kell juttatnunk a NAV-hoz. Aztán ott vannak a taxitársaságunk nevünkben kiadott számlái, amelyek automatikusan bekerülnek az adóhatóság rendszerébe.

 

A 2022-es évben ráadásul ketté kellett bontani a kata bevallását. Egyrészt a január 1 és augusztus 31 közötti „régi kata” időszakról kellett adatszolgáltatást benyújtani (ennek határideje október 1 volt, de még most sem késő pótolni!), másrészt a szeptember 1 és december 31 közötti „új kata” időszakról kell február 25-ig elkészíteni és beküldeni a bevallást.

Aki pedig nem kerülhetett be az új katába, mert másodos, vagy nyugdíjas volt, annak személyi jövedelemadó bevallást is be kell küldenie a 2022-es adóévről. Szerencsére ez most nem sürgős, május 20. a határideje.

– oli –