Havonta 400-600 ezer forint költsége van egy taxis vállalkozásnak, ha a saját autóját használja, a bekerülési és amortizációs költséget nem is számolva. A piaci áras üzemanyaggal ez tovább nőhet. A szakszervezet ezért újabb tarifaemelést javasol, a taxisok elnöke viszont egyelőre kivár. Van, ahol azonnal megemelhetik a viteldíjat.

 

„Számítottunk rá, de inkább a hónap végére vártuk a bejelentést” – mondta a Világgazdaság megkeresésére Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke a kormány azon döntésével kapcsolatban, hogy kedden 23 órától megszűnt a hatósági áras üzemanyag, így mostantól a taxisok is 640, illetve 699 forintért tankolhatnak attól függően, benzines vagy dízeles autót használnak munkavégzéshez.

Mint korábban megírtuk, szerda kora délután a Független Egységes Szakszervezetek Szövetsége (FESZSZ) levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben rendkívüli konzultációra hívta.

A taxisok érdekeit is képviselő FESZSZ elküldte a kormányfőnek a javaslatait, köztük a sürgős, kisebb tarifaemelésről szólót.

Metál ennek ellenére azt mondta, ameddig nem ismert és nyilvános a tárgyalópartnerek álláspontja, addig nem lenne szerencsés előreszaladni és konkrét számokról beszélni.

Az sem biztos, hogy a következő hetekben az üzemanyag iránti kereslet csökkenni fog – jegyezte meg Metál. – Ha mégis csökkenne, akkor a piaci ár is lejjebb menne, ez pedig befolyásolja a tárgyalások kimenetelét.

Arról is beszámoltunk, hogy májustól harmadával drágult a taxitarifa Budapesten, noha a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) megállapítása szerint a legutóbbi emelés óta, 2018 és 2022 eleje között „csak” 20 százalékkal nőttek a taxis vállalkozások költségei.

Ennek következményeként a 2018 júliusától érvényben lévő díjtételek emelkedtek: a 700 forintos alapdíj, a 300 forintos távolságarányos díj, valamint a 75 forintos időarányos díj május 9-től 1000, 400, illetve 100 forintra ugrott.

A BKK már tavasszal figyelembe vette az akkori állás szerint május 15-ig hatályos kormányzati üzemanyagárstop kivezetését, amelyre végül több mint fél évvel később, december 6-án került sor. A fővárosi cég a rögzített ár prognosztizálható megszüntetésével indokolta a 33 százalékos bevételkompenzálást a taxisoknak.

Azokon a településeken – mint például Budapest –, ahol a már megszűnt hatósági ár miatt van önkormányzati szerepvállalás a szolgáltatás szabályozásában, ott a kamara, valamint a szakmai szervezetek felveszik a kapcsolatot az önkormányzat vezetőivel, és kezdeményezni fogják a mihamarabbi egyeztetéseket – közölte az Országos Taxis Szövetség elnöke. Tehát ott, ahol az önkormányzatoknak nincs szerepvállalásuk a helyi tarifa megállapításában, akár azonnal dönthetnek a magasabb viteldíjak bevezetéséről.

Metál arról is beszélt, hogy bár a taxisok száma az elmúlt egy évben nem csökkent, de közben nem is emelkedett: 7500 taxis van az országban, ebből 5000 Budapesten rendelkezik engedéllyel.

Nem érzünk változást az utóbbi esztendőkhöz képest” – válaszolta a szakember arra a kérdésre, hogy a fővárosban állandósul dugók, parkolási nehézségek enyhültek-e.

Metál Zoltánnak arról sem volt tudomása, hogy negatív megkülönböztetés érte volna-e a taxisokat azért, mert a kormány döntése értelmében a magántulajdonú gépjárművek és a mezőgazdasági erőgépek mellett kedden 22.59-ig kedvezményes, literenkénti 480 forintos áron tankolhattak üzemanyagot.

Az elnök végezetül elmondta:

Havonta 400-600 ezer forint költsége van egy taxis vállalkozásnak, ha a saját autóját használja, a bekerülési és amortizációs költséget nem is számolva.”

További kiadásokat pedig az jelent számára, ha bérli vagy lízingeli a járművet.

Forrás: vg.hu Kép: illusztráció