Igazolások csak elektronikus úton?

 

Napról napra növekszik azoknak a taxis vállalkozóknak a száma, akiknek öt évig érvényes Tevékenységi Engedélyük (a köznyelvben csak taxiengedély) mostanában jár le.

Arról már többször hírt adtunk, hogy ezen engedély meghosszabbításához milyen okmányok szükségesek, ismétlésképpen összefoglaljuk:

  • NAV „nullás” igazolás
  • Székhely szerinti település adóigazolása (Budapestieknek kerületi)
  • Budapestieknek a főváros adóigazolása
  • Erkölcsi bizonyítvány
  • Utasbiztosítás igazolása

 

Az újdonság az ügyintézésben, hogy egyre több azoknak a közlekedési hatóságoknak a száma, amelyek az adóigazolásokat papíron, kinyomtatva már nem fogadják el. Ragaszkodnak ahhoz, hogy az ügyfélkapuról lementett dokumentumokat elektronikus úton, emailben kapják meg. A tájékoztatás szerint ennek oka, hogy ezek az igazolások elektronikus aláírással, és ún. „időbélyegzővel” vannak ellátva, amelyek hitelességüket bizonyítják.

Általában a hatósági ügyintéző céges email címére kell küldeni az igazolásokat, akinek személye sokszor csak akkor lesz ismert, amikor már ott vagyunk a hatósági irodában ügyintézés céljából. Célszerű ezért ezeket az emaileket telefonunkon tárolni, hogy ott a helyszínen továbbítani tudjuk.

Akik nem rendelkeznek ilyen lehetőséggel, könyvelőjükön keresztül tudják a dokumentumokat továbbíttatni, fontos azonban, hogy ilyenkor a könyvelő „működési idejében” intézzék az ügyet.

Várható, hogy egyre több önkormányzati hatóság fog áttérni a nyomtatott igazolások bekéréséről az elektronikus ügyintézésre, célszerű erre felkészülni.

Az erkölcsi bizonyítvány eredeti példánya továbbra is hiteles nyomtatott formában.

-oli-