Segítség

Óriási segítség a taxisok számára, hogy továbbra is 480 forintos áron tankolhatnak – nyilatkozta portálunknak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.

 

 

 

Metál Zoltán a Magyar Hírlap kamerájának elárulta: ők is tartottak és féltek attól, hogy az ársapkának a kivezetése milyen módon fogja változtatni és befolyásolni a tarifát. A kormány legutóbbi intézkedése azzal, hogy a magánautókra és a taxisokra nem vonatkozik, pont azt a lakosságot segítette meg, akiknek szolgáltatunk – tette hozzá.

Az Országos Taxis Szövetség elnöke kiemelte, a taxisok is érzik a nagyon komoly dugókat, a felújítások, elterelések, sávlezárások befolyásolják a közlekedést a fővárosban.

Többször jeleztük már a Fővárosnak, hogy próbáljunk valamilyen koncepciót kitalálni, hogy megtaláljuk a megoldást a káoszban – hangsúlyozta.

 

 

Az autók száma nem csökken, hanem folyamatosan növekszik évről évre – árulta el a szövetségi elnök, kiemelve: elmondta a főpolgármesternek, hogy ez azért van, mert igénye van rá a városnak ezekre az autókra.

„Nagyon sok családnak gyermeke van, nem tud mindenki biciklivel menni!”

 

A Magyar Hírlap interjúját Metál Zoltánnal az alábbiakban láthatják.