Már a nyáron elkezdődhet

 

Előreláthatólag augusztusban kezdődik a munka a XV. kerületben: a BKK beruházásában csaknem egy év alatt megújul az Erdőkerülő utca és a Zsókavár utca, emellett új gyalogátkelőhelyeket létesítenek, valamint akadálymentesítik a Fő téri villamosmegállót.

 

Az újpalotai projektnek köszönhetően jelentős változások történnek az Erdőkerülő utcában és a Zsókavár utcában, sőt ezzel egy időben a BKK korszerűsíti a Szentmihályi út egy részét is, ezért a felújításra váró útszakaszok együttes hossza 1355 méter.

A beruházás során a BKK:

  • megújítja az útpályaszerkezet az Erdőkerülő utcában, és a Zsókavár utcában is felújítja a burkolatot, a Szentmihályi út csaknem 225 méteres szakaszán pedig kicseréli a kopóréteget;
  • három új gyalogátkelőhelyet alakít ki a felújítási területen, így a lakók és a környéken közlekedők számára is biztonságosabbá válik az útszakasz;
  • akadálymentesíti a 69-es villamos Fő téri megállóhelyét, ezért a járat utasai könnyebben le tudnak szállni a járművekről, az alacsonypadlós villamosokról pedig a babakocsival, illetve nagyobb csomaggal közlekedők, valamint a mozgásukban korlátozott ügyfelek is könnyebben fel- és leszállhatnak a peronoknál;
  • korszerűsíti a közvilágítást, több helyen felújítja a járdákat, illetve taktilis figyelmeztető és tájékoztató burkolattal biztosítja az akadálymentes és biztonságos közlekedést; továbbá
  • 25 új fát, valamint csaknem 6500 cserjét ültet.

 Forrás/kép: bkk.hu