Lakossági használatra szánt tárolóakkumulátor rendszert mutatott be a Toyota

 

A részben vagy teljesen elektromos meghajtások (öntöltő hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos, hidrogén üzemanyagcellás elektromos) és az ezekhez szükséges akkumulátorok (köztük a jövő elektromos autózását várhatóan forradalmasító szilárdtest akkumulátor technológia) vezető fejlesztőjének számító Toyota lakossági használatra is elérhetővé teszi az elektromos járműakkumulátor-technológián alapuló tárolóakkumulátor-rendszerét, amely normál használat és vészhelyzet esetén is biztosítani tudja az otthonok áramellátását, támogatva a stresszmentes hétköznapokat. A rendszer első körben Japánban lesz elérhető, ám a fogadtatástól függően a jövőben bővülhet a forgalmazásba bevont országok köre.

A Toyota a biztonságos, hosszú élettartamú, kiváló minőségű, jó ár-érték arányú és nagy teljesítményű koncepción alapuló akkumulátorokat fejlesztett ki, hogy az ügyfelek a lehető legnagyobb nyugalommal használhassák azokat. Ezt a technológiát – amely az elektrifikált járművek sok évnyi fejlesztéséből szerzett tapasztalatokból, valamint az ebből származó alkatrészekre és egységekre épít – használták fel az otthoni akkumulátor-tároló rendszer, az O-Uchi Kyuden System megalkotására. A rendszer előrendelése néhány hete kezdődött meg a japán piacon, az értékesítés pedig augusztusban indul Japánban a kivitelezőkön és az általános építőipari cégeken keresztül.

Az O-Uchi Kyuden System konfigurációja

Az O-Uchi Kyuden System elektromos járművek akkumulátor-technológiáját használja – mint például a Toyota akkumulátorvezérlőjét – ezzel 8,7 kWh névleges kapacitást és 5,5 kWh névleges teljesítményt biztosítva. Ez garantálja a biztonságot és az egész otthon áramellátását nem csak a hétköznapi helyzetekben, hanem természeti katasztrófák okozta áramkimaradások idején is. Ezenkívül egy fotovoltaikus rendszerrel összekapcsolva a fogyasztói igények alapján megfelelő mennyiségű villamos energiát képes biztosítani éjjel-nappal.

A Toyota úgy véli, hogy a rendszer használata ösztönözni fogja a napenergia használatát, amely megújuló energiaforrás. A Toyota egyedülálló rendszere támogatja az elektrifikált autók (HEV, PHEV, BEV, FCEV) töltését (a jármű tápadapterén elérhető maximális teljesítmény 1,1 kWh) 100 V váltóáram mellett, és az elektromos járművekben tárolt áramot tartalék áramforrásként használhatja áramkimaradások idején, így biztosítva a felhasználók teljes nyugalmát.

Ezen túlmenően az IoT-re való jövőbeni átállások hibrid tápellátás-kondicionálóhoz csatlakoztatott vezeték nélküli LAN-útválasztó segítségével lehetővé teszik a tárolókapacitás, a működési mód és egyéb beállítások valós időben történő megtekintését és módosítását egy okostelefonon vagy táblagépen elérhető külön alkalmazásból (iOS 14.2 vagy újabb, Android 7.0 vagy újabb verzió szükséges).

 

Névleges kapacitás 8,7 kWh
Maximális kimeneti teljesítmény 5,5 kW
Üzemi hőmérséklet -20℃ és +45℃ között
(-20℃ és +40℃ között automatizált működés vagy a jármű tápegység adapterének használatakor)
Méretek és tömeg (H x SZ x M) Hibrid teljesítmény kondicionáló 445 x 198 x 698 mm / 33 kg
DC-DC átalakító 337 x 92,4 x 429 mm / 9,0 kg
Tároló akkumulátor egység 1.142 x 341 x 432 mm / 142 kg
Jármű tápegység adapter 372 x 140 x 532 mm / 9,0 kg
Telepítés helye Kültéri

Forrás/képek: Toyota CE