Tartalékolj!

 

Manapság, ha valaki taxis vállalkozóként eléri a korhatárt és nyugdíjba megy, másnap mintha mi sem történt volna, dolgozik tovább. Tendencia ez a szakmában évek óta még úgy is, hogy közben már 65 évre emelkedett a nyugdíjkorhatár.

Vajon mi az oka, hogy nyugdíjasként nem a jól megérdemelt pihenést választjuk, és süttetjük a hasunkat a Bahamákon (na jó, legalább a Balatonon!), hanem inkább tovább tekergetjük a volánt? Persze, hogy egyszerű a válasz: a pénz! Vagyis inkább annak hiánya…

 

Vajon meddig mehet ez így? Mondhatjuk, hogy amíg egészség van. Igen, de még ebben az esetben is néha súlyos döntéseket kell hozni.

Itt egy példa napjainkból: a kolléga 68 éves, a taxija használhatósága decemberben lejár. Mit tegyen? Négy-ötmillió forintot már nem szívesen áldozna bele a vállalkozásába (még ha lenne is ennyi pénze, de persze nincs, tehát hitelt kellene felvennie), mert sose térülne meg. Tervei szerint maximum négy évet taxizna még. Mit tegyen? Belevágjon?

Vagy ne, de akkor mi lesz jövő januártól? Ha nem cserél kocsit, kénytelen lesz abbahagyni a vállalkozását. Majd jól megél a megérdemelt nyugdíjából. Ami szerencsés esetben jó, ha a százezer forintot eléri. Nem hiszem, hogy súlyos lemondások nélkül meg lehetne élni ebből az összegből. Illetve dehogynem! Van egy olyan ismerősöm, aki ennél jóval kevesebb pénzből él. Igaz, hogy a kútból húzza a vizet, a kerti budira jár, és fával fűt, továbbá bármilyen extrém dolognak tűnik is, még a villany sincs bevezetve a házába. De lássuk be, többségünk nem tud ilyen lemondásokkal élni. Kénytelen tehát csekélyke nyugdíja mellett tovább dolgozni. Amíg tud…

A kissé fiatalabbaknak azért van egy másik megoldás: tartalékolj! Már most készülj öregkorodra, bármilyen távolinak tűnik is.

Észrevetted, hogy minél idősebb vagy, annál gyorsabban telnek a napok? Kicsit dolgozgatunk, aztán máris itt a hétvége!

Jé, már megint nyár van? Ja, hogy már el is múlt? Újabb szülinap: hány éves is vagyok? Annyi gyertya már nem fér el… Szóval gyorsan eljön az az időszak, amikor már dolgos éveid megtakarításaiból kell (kellene) élned. Mert a nyugdíjad valószínűleg minimális lesz. Ha lesz egyáltalán. A szakértők szerint 2030 körül fog először megroggyanni a nyugdíjrendszer, és a 2040-es évektől már igen nagy gondok várhatók e téren. Az már alig 20 év! Hány éves is vagy most erőd teljében? Negyven? Ötven? Akkor itt az utolsó pillanat, hogy elkezdj magadra is gondolni. Hiszen remélhetőleg te is leszel ősz hajú nagypapa. Szeretnél majd játszani az unokákkal, esetleg néha elvinni őket fagyizni, vagy az Állatkertbe – no, arra nem lesz elég a nemlétező nyugdíjad…

Persze gondolhatsz arra is, hogy majd gyermekeid jóindulatára hagyatkozol. Ma már törvény általi kötelezettségük, hogy idős szüleikről gondoskodjanak! Felnevelted őket, embert faragtál belőlük! Igazán itt az idő, hogy valahogy viszonozzák ezt! De ugye te sem így gondolkodsz? Inkább adnál nekik, mintsem hogy elvárnál bármit is. És ez így van rendjén…

Szóval: tartalékolj.

A legjobb nap arra, hogy elkezdjél előrelátó lenni, MA van!

Ne várd, hogy majd lesz kedvezőbb időpont, amikor majd tényleg elkezdesz félretenni, mert nem lesz. Mindig akadnak újabb és újabb kiadások, közbejönnek betegségek, egyéb problémák, tehát soha nem lesz egy ideális időpont arra, hogy időskorod anyagi biztonságára is gondolj.

Nem tudok neked tanácsokat adni, hogy mibe fektesd a pénzed. De valami legyen!

Ne számíts csak a nyugdíjra, mert az nem lesz elég…

-oli-