Kevesen választják ezt a foglalkozást

 

A pandémia hatása még mindig komoly mértékben hatással van a teljes magyar munkaerő piacra. Ez nálunk sincs másként – mondta el a növekedés.hu -nak Metál Zoltán az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke.

Sokan tartunk tőle, hogy a benzinár-stop eltörlése után hirtelen meg fognak ugrani a kiadások, amik már most sem alacsonyak. Ráadásul jó pár taxis katásként van bejelentve és figyelnie kell, hogy ne lépje át a forgalom terén a 12 milliós küszöböt. Ami persze éves bevételként akár soknak is hangozhat, de a tagdíjtól az autó fenntartási költségéig rengeteg mindenért kell fizetni, ha valaki személyfuvarozással foglalkozik – mondta el egy taxis a növekedés.hu -nak. Arról hogy mi várható a benzinárak várható meglódulása után az Országos Taxis Szövetség elnökét is megkérdeztük. Metál Zoltánt elmondta:

Biztos vagyok benne, hogy komoly mértékben befolyásolja majd  a teljes magyar gazdaságot az árstop eltörlése. Az üzemanyagárak emelkedésével kapkodni fogjuk a tekintetünket, hogy milyen módon változik egy-egy terméknek vagy szolgáltatásnak, akár naponta az ára. Persze lesz majd egy lélektani határ, amit a piac még elvisel, de többet már nem. Ez egy rendkívül kényes és veszélyes határvonal, amit tudomásul kell majd akkor is vennünk, ha odáig eljutunk.”

Arról is kifaggattuk az érintetteket, hogy a taxis tarifák május 9-ei emelése hogyan hatott a forgalomra.

A hónap elejétől ugyanis az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75-ről 100 forintra nőtt. Volt aki azt mondta hogy eleinte kicsit kevesebb volt az utas, mások viszont azt mondták hogy a rendelések számában semmiféle visszaesést nem tapasztaltak.

Metál Zoltán elárulta, hogy piaci szinten egyértelműen pozitív hatása volt a tarifaváltozásnak.

A napi bevételek olyan mértékben emelkedtek, mint arra korábban is számítottunk. A megrendelők többsége pedig megértette és elfogadta az emelés okait és annak mértékét is. Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján az látható, hogy abszolút pozitív hatást váltott ki a tarifa korrekció.”

Ami egyelőre megoldatlan probléma, hogy akár csak a COVID-járvány idején, még mindig előfordul, hogy kevés a taxis a társaságoknál. Van, hogy valaki napokkal előre rendel mondjuk hajnalra egy taxit, de aztán nincs, aki kimenjen érte.

A pandémia hatása még mindig komoly mértékben hatással van a teljes magyar munkaerő piacra. Ez nálunk sincs másként – fogalmazott az OTSZ elnöke. Elég nagy költségigényű egy taxis vállalkozás beindítása és mivel senki nem lát előre a következő 5-6 évre, ezért inkább egy olyan bevételi forrást keresnek és találnak az esetleges érdeklődők, aminek jóval kevesebb a kockázati tényezője.

A pályakezdők inkább a biztos és kiszámítható jövedelmet keresik a munkaerő piacon, ami nem feltétlen a taxiszolgáltatás.

Arra a kérdésre, hogy min kéne változtatni ahhoz, hogy a budapesti taxis piac hatékonyabban működjön, Metál Zoltán azt mondta:

Legfőképpen a fővárosi közlekedés szervezésén. Minél több helyen kellene a közösségi közlekedésben részt vállaló, valamennyi járműnek az előrejutását és haladását előnyben részesíteni. Ahol már vannak ilyen sávok és szakaszok, ott sokkal gyorsabban haladhatnak ezek a járművek és hatékonyabban szállíthatják az utasaikat. Ezeket a szakaszokat kellene minél nagyobb mértékben bővíteni és fejleszteni.

Forrás: novekedes.hu