Maszk nélkül azért ne induljunk útra

 

A Liszt Ferenc repülőtéren megszűnt a kötelező maszkviselés és a járványügyi ellenőrzés a beléptetésnél, az ukrajnai háború miatt pedig már több mint 8000 külföldi utazott el repatriációs járatokkal – közölte a Budapest Airport.

Minden Magyarországra vonatkozó beutazási korlátozást eltörölt a kormány, így 24 hónap után újra visszaáll a koronavírus-járvány előtti rend a magyar főváros légikikötőjében, vagyis minden utas oltási- és gyógyultsági igazolás, valamint negatív PCR-teszt nélkül léphet be itt Magyarország területére.

A repülőtéren kizárólag határellenőrzés zajlik, a járványügyi ellenőrzés teljes egészében megszűnt.

A schengeni országokból érkező utasok akadálymentesen, dokumentumellenőrzés nélkül léphetnek be, a nem schengeni országokból érkező utasok esetében pedig csak a szokásos feltételek ellenőrzése történik.

A Repülőtéri Rendőri Igazgatóság emellett visszakapcsolta az automata útlevélkapukat is, amelyek sokkal gyorsabb áthaladást tesznek lehetővé a ki- és belépésnél.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is megszűnt a kötelező maszkviselés az utasforgalmi területeken, azonban a folyamatos kézfertőtlenítés és a biztonsági távolság megtartása továbbra is javasolt.

A Budapest Airport továbbra is arra kéri az utasokat, hogy amelyik légitársaság esetében lehetséges, részesítsék előnyben az online utasfelvételt és az önkiszolgáló poggyászfeladó rendszert, valamint a célállomásra vonatkozó belépési feltételekről és érvényben lévő járványügyi intézkedésekről előzetesen tájékozódjanak a Konzuli Szolgálat weboldalán.

A légitársaságok többsége továbbra is előírja a repülőgépek fedélzetén a maszkviselést, ezért az utasoknak célszerű ezt maguknál tartani.

Az elmúlt hónapban tovább nőtt a repülőtér utasforgalma, a Budapestről közvetlenül elérhető célállomások száma februárban 104-re emelkedett, jelenleg 37 országba lehet repülni a magyar fővárosból, 30 légitársaság kínálatában. A legnépszerűbb úticélok jellemzően az európai nagyvárosok voltak: London, Párizs, Amszterdam, Barcelona.

Az egyes terminál szolgálja ki a repatriációs járatokat

A háború kezdete óta már összesen több mint tízezer, főként indiai, nigériai, ecuadori és marokkói diák utazott el az 1-es terminálról menekítő járatokkal.

Emellett összesen 3200 ukrán állampolgár érkezett, akik külföldi nyaralásokon rekedtek és nem tudtak visszatérni hazájukba. A Budapest Airport biztosítja, hogy minden ilyen utazó kapjon élelmet, internet-hozzáférést és megfelelő támogatást.

Az üzemeltető azoknak a menekülteknek, akik kereskedelmi járattal utaznak el, és a járatuk 24 órán belül indul a 2-es terminálról, pihenőhelyet alakított ki, ágyakkal, takarókkal, étellel és itallal. A repülőtér önkéntesei, valamint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai szükség esetén speciális segítséget nyújtanak számukra, a menekült családoknak kialakított gyereksarokban pszichológus segítségét is igénybe vehetik – olvasható az airportal.hu  honlapján.

Cash/fotó: Baranyi Róbert és BUD