Mi a teendő?

Nyilván idén is sokan elmulasztották határidőben beküldeni kata-bevallásukat. A határidő február 25. volt. Vajon mi ilyenkor a teendő?

Mióta a vállalkozók elektronikus ügyintézésre kötelezettek, az adóhatóság az ügyfélkapus tárhelyre küldi az üzeneteket. Azt is, amikor hiányol bizonyos bevallásokat. Ez az üzenet azonban nem érkezik azonnal, esetleg csak hetek, hónapok múlva. Ha viszont a vállalkozó tudja, hogy mulasztott, vagyis bizonyos bevallást (esetünkben a kata-bevallást) nem küldte be a megadott határidőig, nem érdemes megvárnia a NAV ezzel kapcsolatos értesítését. A bevallást minél hamarabb be kell küldeni.

Fontos, hogy semmilyen külön jelzést nem kell tenni a bevallási íven (sokan bejelölik az „adózói helyesbítés” kockát), tehát sem a helyesbítés, sem az önellenőrzés jelölése nem kell rá. Fontos, hogy a bevallás beküldése után akár egy-két nappal ellenőrizzük, hogy az rendben beérkezett-e a hatósághoz. A NAV ilyen esetben ún. „befogadó nyugtát” küld az ügyfélkapura, és erről email értesítést az ott megadott címre.

Ha a befogadó nyugta után „értesítés, intézkedés” című üzenet jön, azt feltétlenül el kell olvasni, hiszen valamely, a bevallással kapcsolatos hibára hívja fel a figyelmet. Ebben, és csak ebben az esetben van mód a helyesbítés használatára, a javított bevallást az értesítésben írt vonalkód feltüntetésével kell ismételten beküldeni.

Leggyakrabban a feltüntetett aktív hónapok számával kapcsolatosak a hibák, azt ugyanis a szüneteltetés és az egy hónapot meghaladó táppénzes állomány is befolyásolja. A szüneteltetést nem kell külön bejelenteni, viszont a táppénzes állományt igen, a T101E jelű nyomtatványon.

Bár az adóhatóság az utóbbi években a szolgáltató jellegét hangsúlyozza és nem feltétlenül a mindenáron való bírságolás a célja, azért ne éljünk vissza ezzel. Tapasztalat szerint a három eredménytelen felszólítás után már a büntetés is érkezik…

-oli-