B+R kerékpártárolók, kétkerekű sávok, utak

 

Gyors és biztonságos kerékpáros kapcsolatok jöhetnek létre a XIX. kerületben köszönhetően a jelentős közlekedési fejlesztéseknek. Az Európai Unió Hivatalos Lapjában február 1-jén jelent meg a kivitelezési munkákra vonatkozó ajánlati felhívás – írja í fővárosi közlekedésért felelős központ.

A XIX. kerületi beruházás tervezésekor fontos szempont volt, hogy könnyebben és biztonságosabban lehessen kerékpárral megközelíteni a kerületben lévő köz- és oktatási intézményeket, üzleteket, valamint a közösségi közlekedés megállóit. Szempont volt az is, hogy megközelíthetők legyenek a szomszédos kerületek és a belváros felé vezető már meglévő útvonalak.

Kiemelt cél, hogy a mindennapi ügyintézés, a munkába, óvodába vagy iskolába járás kerékpárral is valamennyi korosztálynak elérhető legyen, valamint az új fejlesztések jóvoltából egyre többen döntsenek a kerékpározás mellett – akár a közösségi közlekedéssel társítva is. A fejlesztéseknek köszönhetően például könnyebben, akár 10-15 perc alatt elérhető lesz a kerület belső részeiből a Kossuth téri Piac vagy a Kispesti temető. A közösségi közlekedéssel való szorosabb kapcsolatot az útvonalak fejlesztése mellett az Üllői út mentén tervezett B+R kerékpártárolók is segítik.

A tervek szerint a főbb útvonalak mentén – az Üllői út és a Zalaegerszeg utca–Garázs utca által határolt területen – kerékpársávokat, valamint kerékpárutakat alakítanak ki, amelyeknek köszönhetően új kerékpáros kapcsolatok jöhetnek létre a kerületen belül. Számos, már meglévő csomópont átalakításával csökkenhetnek a közlekedés kockázatai, továbbá a projekt részeként néhány helyszínen korszerűsítik a közvilágítást is.

A kerület több pontján (így például a József Attila utcában, a Mészáros Lőrinc utcában, a Czuczor Gergely utcában, a Hárs utcában, valamint a Kolozsvár utcában) átalakítják és kiemelik a csomópontokat, így azok környezete is kerékpárosbaráttá válik.

A Pozsony utca egy szakaszán a forgalmi sáv mellett irányonként mindkét oldalon kerékpársávot létesítenek, a Hunyadi utcában kerékpársávot jelölnek ki. A Fő utca gyalogos és kerékpáros övezet lesz, a Hofherr Albert utcai körforgalomban kétirányú kerékpárút épül. A kedvelt úti céloknál – az oktatási, közigazgatási, kereskedelmi, sport- és egészségügyi intézményeknél – új kerékpártámaszokat helyeznek el, továbbá három helyszínen zárható kerékpártárolókat építenek, hogy segítsék a közlekedőket.

A projekt részei a szemléletformáló programok is, ezek célja, hogy felhívják a figyelmet a megvalósuló fejlesztésekre, illetve ezek előnyeire, és ezzel is népszerűsítsék a mindennapos, közlekedési célú kerékpározást.

Eredményes közbeszerzési eljárás lebonyolítását követően a munkák várhatóan májusban kezdődhetnek és 2023. első félévében fejeződhetnek be.

A kispesti beruházás egy nagyobb fejlesztési program része. Az Európai Unió támogatásával a Versenyképes Operatív Program (VEKOP) keretében összesen bruttó 8,39 milliárd forint jut arra, hogy kerékpárosbaráttá alakítsák a fővárosi úthálózatot. Eredményes közbeszerzési eljárás lefolytatása esetén ebből a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a XIX. kerületben – tartalékkerettel együtt – bruttó 871 millió forint támogatást tud felhasználni. A BKK a kis- és középvállalkozások előnyben részesítése, továbbá az ajánlattevői kör szélesítése miatt 6 részre bontva biztosít ajánlattételi lehetőséget a közbeszerzési eljárás során.

A BKK a Fővárosi Önkormányzattal szorosan együttműködve igyekszik megteremteni annak a feltételét, hogy a közlekedők a leginkább megfelelő közlekedési eszközt választhassák. Az autót felváltó fenntartható lehetőségeknek nemcsak társadalmi, hanem környezeti hasznuk is van, csökkenhet a zaj- és légszennyezettség, javulhat a levegő minősége, élhetőbbé válnak a zsúfolt fővárosi útszakaszok. A fővárosi kerékpározással ismerkedők azon túl, hogy új útvonalakat fedezhetnek fel, valamint újszerű közlekedési élménnyel gazdagodnak, fontos lépést tesznek az egészségük megőrzése felé is.

A főváros közlekedési fejlesztéseit összefoglaló Budapesti Mobilitási Terv 2030 a közösségi, kerékpáros és gyalogos közlekedés előtérbe helyezését tűzi ki célul, hogy fővárosunk a jelenleginél élhetőbb, és még inkább ember- és környezetbarát város legyen – olvasható a kiadott anyagban.

Cash/fotó: BKK