Ebbe az ágazatba is begyűrűzött a benzinkatasztrófa

Drámaian emelkedtek az üzemanyag árak az elmúlt időszakban, az áremelkedés pedig novemberben sem áll meg. A járványhelyzet és a turisták elmaradása után, most az elszabadult üzemanyagárakkal kell megbírkózniuk a taxisoknak, akik közül szintén sokan pályát váltottak. Egy frissen alakult taxis érdekvédő társaság emeltetné a fix tarifákat, mert a mostani árak mellett egyre nehezebben tudnak kijönni – írja a Pénzcentrum.

Az utóbbi hónapokban ismét élénkült a kereslet a taxi-szolgáltatásra, annak ellenére, hogy a turizmus még csak éledezik, a 8 évvel ezelőtti fix tarifa bevezetése pedig biztonságot nyújt az utasoknak, amit a fuvarszámok is bizonyítanak. Azonban a növekvő üzemanyagárak még jobban felforgathatják ezt az ágazatot.

Mivel rendszeresen szükséges a munkaeszközeinket tankolni, ezért komoly mértékben megérezzük az üzemanyagárak folyamatos és egyre aggasztóbb emelését, amit jelenleg nem tudunk az utasainkra semmilyen formában  átterhelni. Sem az utasoknak, sem a vállalkozóknak nem lenne jó a szabad ár bevezetése, hiszen ez hatalmas felforduláshoz vezetne a taxik áralkalmazásánál Budapesten” – mondta lapunk megkeresésére Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke, aki kiemelte, kezdeményezni kell a hatósági ár korrekcióját, amire legutóbb 2018-ban került sor.

Az üzemanyagárak aggasztó növekedése mellett a koronavírus járvány is megviselte a taxis ágazatot, sokan hagyták el a pályát megbízhatóbb megélhetésért. Magyarországon 2019-ben több mint tízezer vállalkozás rendelkezett tevékenységi engedéllyel, ebből hétezren a fővárosban dolgoztak. Jelenleg hétezren rendelkeznek engedéllyel, Budapesten közel ötezren dolgoznak, tehát kijelenthető, hogy egyharmadával csökkent a taxisok létszáma.

A hosszúra nyúlt járványhelyzet miatt komoly mértékben csökkent a szolgáltatók száma. Sokan elmentek nyugdíjba, de a többségük keresett, és talált is olyan munkát, ami kiszámíthatóbb bért és megélhetést nyújthat  számukra. Egy taxis vállalkozás fenntartása komoly beruházást, és folyamatos költséget jelent, amit egyre nehezebb kitermelni, emiatt már nem a legnépszerűbb a közlekedési szolgáltatások körében”

– tette hozzá Metál Zoltán.

Nincs megállás, egyre drágább az üzemanyag

Folyamatosan emelkednek az üzemanyag árak. Novemberben a 95-ös benzin 473, a gázolaj 492, a keverék 513 forint/ liter. Egyedül az LPG autógáz ára csökkent valamennyivel, ugyanis novemberhez képest jelenleg ez 271 forint/liter.

Az üzemanyagárak emelkedése mellett a taxisoknak a többi költség emelkedésével is folyamatosan számolniuk kell. A pandémia alatt kialakult helyzetre, valamint a taxi társaságok irreálisan magas tagdíjaira reagálva megalakult a Budapesti Taxisok Saját Taxitársasága Egyesülete, amelynek nem csak a tagdíjak csökkentése a célja, de más, taxis érdekképviseleti ügy mellett is kiállnak.

A fix tarifával kapcsolatban az illetékesek azt ígérték, hogy évente fogják felülvizsgálni a hatósági árat, utoljára 280,-Ft/km-ről 300,-Ft/km-ra kb. 3-4 éve volt emelés, azonban az üzemanyag ára folyamatosan növekszik. Jelenleg szeretnénk a kamara, és a városvezetés felé is egy kérvényt benyújtani, hogy valamilyen áremelést tudjunk eszközölni. Szeretnénk hangot adni az elégedetlenségünknek” – mondta lapunk megkeresésére Budapesti Taxisok Saját Taxitársasága Egyesületének elnöke, Pfeiffer Péter, aki hozzátette, hogy míg az üzemanyag az egyik legnagyobb kiadás, addig más, járulékos költségei is vannak a taxizásnak, amelyek szintén folyamatosan emelkednek.

„A mi javaslatunk egy kétlépcsős emelés lenne. Szeretnénk, hogy az utasokat se érintse nagymértékben az emelés, azonban fontos lenne az árakat változtatni. Első körben egy kisebb méretű emelést szeretnénk, majd amire szintén nagy szükség van, később még egy nagyobb emelés követné ezt. A mostani tarifák mellett nagyon nehéz taxizni, ráadásul rengetegen elhagyták a pályát, mintegy 1/3-a hiányzik a taxisoknak” – olvasható a Pénzcentrum riportjában.

Forrás: Pénzcentrum