A SIXT üzemelteti a hatszemélyes autókat

 

A Mobileye 50 autonóm taxit állítana szolgálatba Németországban már jövőre. Münchenben biztonsági sofőrök nélkül közlekedhetnek a hat utas szállítására alkalmas elektromos robotaxik, igaz, csak az engedélyezett zónákban.

A Mobileye, az Intel önvezető járművekre fókuszáló részlege, már 2022-ben önvezető robotaxikat küldene a müncheni utakra – írja a Reuters.  Egy német törvénytervezet a világon elsőként engedélyezte az önvezető járművek számára a közforgalomban történő részvételt – igaz, csak kijelölt területeken.

Habár ez óvatos lépésnek tűnhet, mégis önmagában elég volt ahhoz, hogy nem csak az autóipar, de az azzal egyre inkább összeolvadó tech vállalatok is elkezdjenek kacsingatni Németország felé – most például tehát az Intel. A Mobileye egyébként korábban a Tesla beszállítója volt, de egy 2016-os, halálos kimenetelű balesetet követően szakítottak Elon Musk cégével.

Az az eset volt egyébként az első, melynek során bizonyítottan az önvezető rendszer hibája vezetett egy ember halálához – a 40 éves Joshua Brown azért vesztette életét, mert a kocsi érzékelőrendszere képtelen volt elkülöníteni egy nagy, 18 kerekes kamiont a világos, tavaszi égtől, így teljes sebességgel átszáguldott alatta, és a kamion alja lényegében leborotválta a Tesla tetejét. A mostani bejelentés kapcsán egyébként a Mobileye vezérigazgatója hozzátette azt is, hogy a Tesla önvezető rendszere „nem elég biztonságos” – értesült a raketa.hu.

A taxikhoz visszatérve a Mobileye reményei szerint jövő év végére a robotaxik már biztonsági sofőrök nélkül, teljesen önállóan is működhetnek. A rendszert a kínai NIO által gyártott önvezető kocsikba építik be, amelyek hivatalosan 130 km/h-ás sebességre kalibráltak. A kocsik hat utast tudnak szállítani, és teljesen elektromosak.

A taxikat egy német céggel, a SIXT-tel közösen üzemeltetik majd. Érdekesség, hogy a Mobileye rendszere elsősorban kamerákra épül, de a tervek szerint még extra szenzorokat is felszerelnek, ami többletköltséggel jár ugyan, de fokozza a biztonságot. A cég vezérigazgatója szerint a szenzorok robusztusabbá teszik majd a rendszert, és így bizonyságot nyerhet, hogy az önvezető autó kevesebb balesetet okoz, mint egy emberi sofőr – olvasható a cikkben.

 

Cash/fotó:intel.com