2.500.- forint a retúrjegy

 

Augusztus 28-án lesz az 5. Libegők éjszakája, az esemény ideje alatt a Zugligeti Libegő este hét és éjjel egy óra között közlekedik, a völgyállomásról a hegyállomásra 00.30-ig lehet utazni – olvasható a BKV Zrt. által kiadott közleményében.

Mint írják, a július 17-re tervezett éjszakai libegőzés a kedvezőtlen időjárás miatt a Zugligeti Libegőnél elmaradt, ezért azt augusztus végén tartják meg. A júliusi rendezvényre megvásárolt jegyek érvényesek az augusztus 28-i programra. Azok, akik a július 17-e előtt elővételben megvásárolt jegyet nem szeretnék az augusztusi rendezvényen felhasználni, a vásárlás helyszínén augusztus 26-ig visszaválthatják jegyüket.

A közlemény emlékeztet, hogy a rendezvény külön erre az alkalomra szóló 2.500.- forintos retúrjeggyel látogatható, amely már elővételben is megvásárolhatók augusztus 4. óta a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumban. Az elővételben el nem adott jegyek a rendezvény napján már csak a helyszínen, a Zugligeti Libegőnél vásárolhatók meg délután öt órától. A jegyek a Libegő szállítási kapacitásának mértékéig, korlátozott számban állnak rendelkezésre. A program a három év alatti gyerekek számára ingyenes.

A Libegők Éjszakája ideje alatt a Széll Kálmán tér és Zugliget között LibE jelzéssel autóbuszok fognak közlekedni, melyek csak a két végállomáson állnak meg. A járat a Széll Kálmán téren, a 4-es, 6-os villamosmegálló mellett található 39-es autóbusz megállójából fog indulni. Bővebb információk a www.bkv.hu weboldalon találhatók – olvasható a közreadott anyagban.

Cash/fotó: BKV