Újabb akció a „Tiszta és biztonságos Budapestért” kampányban

 

 

Folytatja akcióját a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), hogy szoros együttműködésben a partnereivel megtisztítsa és élhetőbbé tegye a főváros forgalmas köztereit. A kezdeményezés résztvevői ezúttal a Margit híd budai hídfőjénél és az ott lévő HÉV-állomásnál igyekeznek fokozni az utasok, valamint a gyalogosok komfort- és biztonságérzetét – olvasható a BKK közleményében.

Összehangolt köztisztasági és közbiztonsági akciót kezdeményezett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a területet használó utasok, valamint gyalogosok bejelentései alapján. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) munkatársai augusztus 15-én, vasárnap éjjel, illetve augusztus 16-án, hétfő reggel nagygépekkel megtisztították a területet és az aluljárót, a HÉV-állomás takarításáról pedig a MÁV-HÉV munkatársai gondoskodtak. Ez volt a kezdeményezés egyik leglátványosabb eleme. A rendbetételben ugyanakkor ugyanilyen fontos szerepet játszanak a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Közrendvédelmi Főosztály, valamint a kerületi kapitányság kollégái, a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) közterület-felügyelői, a FŐKERT munkatársai és a szociális munkások.

„A közös akció két hétig tart – tájékoztatott Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője és szóvivője. – Fontosnak tartjuk a lakossági bejelentéseket is, ezért reagáltunk a felvetődő gondokra. Sőt az eddigi tapasztalatok felhasználásával, valamint az FKF, a FŐKERT, a BRFK és a FÖRI közreműködésével további forgalmas fővárosi közterek megtisztítását tervezzük.”

A köztisztasági és közbiztonsági akcióban részt vesz:

  • a MÁV-HÉV Helyiérdekű Vasút Zrt. (MÁV-HÉV Zrt.),
  • a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK Zrt.),
  • a BRFK II. kerületi Rendőrkapitányság,
  • a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI),
  • a Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság (FKF Nonprofit Zrt.),
  • a Fővárosi Kertészeti Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság (FŐKERT Nonprofit Zrt.).

A Tiszta és biztonságos Budapestért kampány keretében a BKK korábban a Széll Kálmán tér, az Örs vezér tere, a Boráros tér, majd a Déli pályaudvar közös köztisztasági akcióját szervezte meg. Júniusban a labdarúgó Európa-bajnokság kiemelt helyszínein (a Keleti pályaudvar és a Puskás Ferenc Stadion metróállomás környezeténél), valamint a városligeti Fan Zone-nál (Szurkolói Zóna) volt fokozott jelenléttel járó összehangolt akció – derül ki a tájékoztatásból.

k.z.t./fotó: BKK