Beüssük, vagy ne?
Mármint a pénztárgépbe a borravaló összegét. Manapság már szerencsére nem olyan gyakori a NAV ellenőrzésének az az eleme, amikor a pénztárgépben és a „pénztároló eszközben” (taxisoknál brifkó) lévő összeg egyezőségét vizsgálták. Néhány éve azonban még gyakori volt ez az eljárás.
Már akkor is vitattuk – egyes ügyek egészen a bíróságig jutottak – hogy a taxisok működési sajátossága miatt ez az egyezőség tartható. Csak egy példa: taxi megáll, pénztárgépben 2.800 forint, nyugta nyomtatva. – Háromezerből kérek vissza – mondja az utas. Most akkor mi legyen? Üssek be még 200 forintot?
A megoldás úgy tűnik a Magyar Vendéglátók Ipartestületének háza tájáról érkezik. Ők ugyanis már több alkalommal egyeztettek a NAV-val a borravaló életszerű kezelésével kapcsolatban. Ennek eredményeképpen sikerült számos gyakorlati kérdést tisztázni, többek között a bankkártyás fizetéssel kapcsolatos eseteket is. Végül az ügyben rendelet született.
Ennek alapján a 48/2013-as NGM rendelet 49/A §-a kiegészült a (2) bekezdéssel, amely főszabályként előírja, hogy a pénztárgéphez hozzárendelt pénztároló eszközben lévő pénzkészletnek összeg és összetétel szerint egyezést kell mutatnia a pénztárgépen bizonylatolt értékesítések és egyéb pénzmozgások egyenlegével. Ugyanakkor kivételesen lehetővé teszi azt, hogy a pénzkészlet és az egyenleg között az üzemeltető működési sajátosságai által okozott és ezekhez igazodó mértékű eltérés mutatkozzon.
Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy a taxiban van „működési sajátosság” bőven.
– oli –