Ötvenöt éve élhetőbb terekre vágynak

 

Elkezdődött a munka a Blaha Lujza téren. A felújítás után 1000 négyzetméter zöldfelületet alakítanak ki, új, nyilvános WC nyílik az utcaszinten, akadálymentesítik a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződését három új zebra létesítésével, megújul a közvilágítási rendszer, illetve az egykori Nemzeti Színházra emlékeztető építészeti elemek és utcabútorok kerülnek a térre. Olyan kialakítás készül, amely a jövőben megteremti a Rákóczi úti villamos visszaépítésének és a Népszínház utcai járatok bekötésének lehetőségét is.

Horváth László, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) projektmegvalósítási igazgatója elmondta: a felújítás első ütemében az aluljárót felülről újraszigetelik, emiatt a Rákóczi úton és a Nagykörúton is irányonként egy-egy forgalmi sávot lezártak.

Budapest, 2021. július 12.
Tájékoztató táblák a felújítás alatt álló fõvárosi Blaha Lujza téren 2021. július 12-én. Ezen a napon megkezdõdtek a munkálatok téren. Az elsõ ütemben az aluljáró födémjét szigetelik, ezért 10-12 hétig komolyabb forgalomkorlátozásra kell számítani a csomópontban. A tér felújítása várhatóan 2022 végére fejezõdik be.
MTI/Balogh Zoltán

Ezeket ütemezetten helyezik majd át, ahogy halad a födém szigetelése.

Budapest, 2021. július 12.
Autók közlekednek az aszfaltot felmaró munkagép mellett a felújítás alatt álló fõvárosi Blaha Lujza térnél 2021. július 12-én. Ezen a napon megkezdõdtek a munkálatok téren. Az elsõ ütemben az aluljáró födémjét szigetelik, ezért 10-12 hétig komolyabb forgalomkorlátozásra kell számítani a csomópontban. A tér felújítása várhatóan 2022 végére fejezõdik be.
MTI/Balogh Zoltán

A Rákóczi úton fennmarad a 2×2 sávos forgalom az autóknak, a buszközlekedést lámpaprogrammal, illetve elsőbbségadás biztosításával segítik. A Nagykörúton az első 10-12 hétben csak 2×1 sávon lehet majd közlekedni. A nagykörúti villamosok közlekedését nem kell korlátozni.

Budapest, 2021. július 12.
Gyalagos átkelõhely megszûnésére figyelmeztetõ tábla a felújítás alatt álló fõvárosi Blaha Lujza térnél 2021. július 12-én. Ezen a napon megkezdõdtek a munkálatok téren. Az elsõ ütemben az aluljáró födémjét szigetelik, ezért 10-12 hétig komolyabb forgalomkorlátozásra kell számítani a csomópontban. A tér felújítása várhatóan 2022 végére fejezõdik be.
MTI/Balogh Zoltán

A forgalomkorlátozás ideje alatt a főváros felfüggeszti a VII. kerületben a forgalomcsillapítás egyes részeit, így a Wesselényi utca és a Dohány utca teljes hosszában átjárható lesz a kiskörút és a Nagykörút között. Az aluljáró födémjének újraszigetelése után a tér felújítása már nem fogja érdemben zavarni a közlekedést.

Budapest, 2021. július 12.
Az új, kétirányú forgalmi rendre figyelmeztetõ KRESZ-tábla a fõvárosi Wesselényi utca és Nyár utca sarkán 2021. július 12-én. Ezen a napon a közeli Blaha Lujza téren megkezdõdtek a felújítási munkálatok. Az elsõ ütemben az aluljáró födémjét szigetelik, ezért 10-12 hétig komolyabb forgalomkorlátozásra kell számítani a csomópontban. A tér felújítása várhatóan 2022 végére fejezõdik be.
MTI/Balogh Zoltán

A VIII. kerületiek ötven éve várnak, mert egy élhető, szabad terekből álló Józsefváros kialakításához a legnagyobb lépés a tér rendbetétele lesz. Mint elhangzott a felújítás részeként egy új nyilvános vécé is helyet kap. Egy másik beruházásban pedig megújul a Corvin Áruház is.

Budapest, 2021. július 12.
A forgalmi rend változására, sebességkorlátozásra és munkavégzésre figyelmeztetõ KRESZ-táblák a felújítás alatt álló fõvárosi Blaha Lujza térnél 2021. július 12-én. Ezen a napon megkezdõdtek a munkálatok téren. Az elsõ ütemben az aluljáró födémjét szigetelik, ezért 10-12 hétig komolyabb forgalomkorlátozásra kell számítani a csomópontban. A tér felújítása várhatóan 2022 végére fejezõdik be.
MTI/Balogh Zoltán

Újságírói kérdésre válaszolva elhangzott: a Somogyi Béla utca – a korábbi tervekben szereplő – felújításának anyagi forrásait jelenleg keresi a kerület és a főváros.

Forrás: MTI