Saját ismeretségi körömben fordult elő a közelmúltban, hogy magukat banki alkalmazottaknak, biztonsági vezetőnek kiadó csalók telefonon keresték meg, hogy banki adatokhoz férjenek hozzá.

 

Persze az, hogy csalók, csak később derült ki. A hang a telefonban hivatalosnak hallatszott, először is azt közölték, hogy hackertámadás érte a bankszámlát, ezért néhány adatra lenne szükségük az ellenőrzéshez. Barátom Pista, már készítette is elő bankszámlaszerződést, hátha szükség lesz rá. De nem kellett. Csak a bankkártya adatokat kérték. Elmondta a nevét, kártyaszámát. Amikor azonban a CVC kód után is érdeklődtek (ez a bankkártya hátoldalán van, senkinek ne add meg!), kezdett gyanakodni. Ugyanis ennek birtokában már bárki vásárlásokat tud kezdeményezni anélkül, hogy a kártya fizikailag a kezében lenne.

Ezek után még próbálták elkérni a netbankba történő belépéshez szükséges adatokat, de barátom Pista itt már biztos volt benne, hogy csalókkal van dolga. Letette hát a telefont, és hívta a bankját, akik aztán a rendőrséghez fordultak az ügyben.

Több hasonló eset nyomán kiderült, hogy másik módszer is van: e szerint a csalók egy „biztonsági” program letöltését kérik, ami aztán távoli elérést biztosít a tulajdonos számítógépéhez, és ezen keresztül könnyedén hozzáférnek az ott elmentett netbanki felhasználói nevekhez, jelszavakhoz. Van, hogy még az SMS-ben kapott kódot is elkérik. Elképesztő, hogy ilyen átlátszó trükkel még mindig át tudnak verni valakit.

Alapvetés: banki felhasználónevet és jelszót senkinek sem adunk meg! SMS-ben kapott kódot sem! A bankkártya adatait (név, kártyaszám, lejárati dátum, cvc szám) kizárólag csak megbízható helyen történő vásárláshoz használjuk! Az online áruházakba soha ne egy linken keresztül lépjünk be (ki tudja hova vezet?), hanem magunk írjuk be a nevet a címsorba.

A bizalmas jelszavakat ne mentsük el gépünkre akkor sem, ha a program felajánlja. Jegyezzük meg, és mindig manuálisan írjuk be.

Ha utólag mégis úgy érezzük, hogy illetéktelen kezekbe került az adat, azonnal értesítsük bankunkat. Ha még nem sok idő telt el, van rá esély, hogy le tudják tiltani az aktuális tranzakciót.

– oli –