Metamorfózis a szemünk láttára

 

A különböző kiállításokon, szalonokon mindig bemutatnak egy-egy koncepcióautót a gyártók, amelyek közül a legtöbb marad ezen a szinten. A Mercedesnél egy folyamat részeként jött létre a kétszárnyú, elektromos változat, amely a bábból vált szemet gyönyörködtető pillangóvá.

Az autógyártók évekkel, évtizedekkel előbbre járnak, semmint azt földi halandóval láttatni engedik. Évtizedekkel ezelőtt is nagyban kísérleteztek az elektromos meghajtással, készültek előre a mostani időszakra, amit talán szerintük túl korán is megértünk végre. Mert az elektromos meghajtás már itt van és egyre nagyobb teret hódít magának. Talán egy ilyen átalakítás is nagyobb figyelmet kaphatott volna.

A német Mercedes-Benz az AMG segítségével alkotta meg a sirályszárnyú SLS AMG-t, ami először 2009-ben tűnt fel a Frankfurt Motor Show-n, belsőégésű motorral. Majd 2012-ben újra feltűnt a forma, ezúttal a Paris Motor Show színfalai mögött. 2013-tól kapni is lehetett SLS AMG Coupé Electric Drive néven.

A V8-as motor elköszönt a motortérből és négy elektromos került az autóba, tengelyenként kettő. A motorok tömege egyenként 45 kg tömegűek és csúcsra járatva képesek a 13 000 fordulat leadására. Az eredeti 100 darabos készletből végül csak 9 készült el, amibe vélhetően az extra magas vételár is beleszólhatott, ami akkor 500 000 eurót jelentett.

A technika itt két verzióban kínálta a teljesítményt, 741 lóerő (552 kW) és 805 lóerő (600 kW) formájában. Előbbi 1000 Nm nyomatékot kínál, míg az erősebb verzió nyomatékáról a Wikipédia nem nyilatkozik. Az autó rendszerfeszültsége 400 V, míg a 60 kWh-s lítium-ion akkupakkból NEDC szerint 250 km autózható ki. A tölthetőségről nem állnak rendelkezésre információk, így azt sem tudni, hogy a fedélzeti töltő mekkora teljesítményű, vagy éppen azt, hogy DC villámtöltőn képes-e energiát vételezni az SLS.

De a német prémium márkák közül az Audi is ideje korán elkezdte az elektromos technika reszelgetését. 2009-ben jelentette be ugyanis a gyártó az R8 e-tron Concept nevű autót, az International Motor Show Germany nevű rendezvényen. Ez egy kétüléses sportautó volt, hasonló vonásokkal, mint az Audi R8. 4 elektromos motor hajtotta az autót, ebből kettő motor az első, míg a másik két motor a hátsó tengelyt forgatta meg. 230 kW (313 LE) összteljesítményt tudott az autó felmutatni, 450 Nm nyomaték mellett, így a 0-100 km/h-ra gyorsulás is összejött 4,8 másodperc alatt – olvasható az e-cars honlapján.

Cash/fotó: motortrend.com