Halálos baleset Houstonban

Két férfi meghalt azt követően, hogy az egyesült államokbeli Houston északi részén éjszakai körülmények között, nagy sebességgel fának ütközött egy elektromos önvezető Tesla autó – írja a The Wall Street Journal.

 

Nagy a verseny az önvezető járművek utolsó tesztfázisában, amikor már nem felügyeli senki a jármű döntését, nem ül senki a volánnál. Különböző élethelyzetekben ellenőrzik, hogyan működik a rendszer. Egy ilyen próbaút során szenvedett balesetet a Tesla járműve. A szerencsétlenség körülményeiről a következők tudhatók: A vezetőülésben nem ült senki – mondta Texas állam Harris megyei rendőrőrsének őrmestere. Cinthya Umanzor a The Wall Street Journal című lap online változatának nyilatkozva beszámolt arról, hogy a két áldozat 1962-ben és 1951-ben született. Az egyik férfi az első, míg a másik a Tesla hátsó ülésén ült. A jármű éjszaka nagy sebességgel haladt egy kanyarban, mielőtt egy fának ütközött.

Az előzetes vizsgálat megállapítása szerint: „a jármű volánjánál, nem ült senki, 99,9 százalékban biztosak vagyunk benne” – tette hozzá a rendőr.

A Tesla és a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal nem reagált azonnal a sajtó megkeresésére. A hatóságok vasárnap reggelig még mindig azt vizsgálták, hogy az első utasoldali légzsák kioldott-e – derült ki a jelentésből.

A személygépkocsik és teherautók önvezető képessége egy generáció óta a legjelentősebb változás a járműtechnológiában. A Tesla és más autógyártók hatalmas profitot látnak a sofőr nélküli vezetésben, ha sikerül leküzdeniük a biztonsági és szabályozási akadályokat. Az amerikai kormány most kezdi el azt a folyamatot, amely új biztonsági szabályokat és szabványokat hozhat a közlekedésben.

Nem ez az első alkalom, hogy a Tesla kínos helyzetbe kerül: a Cybertruck bemutatóján, ahol a cég elektromos platós teherautója volt a főszereplő és a törhetetlen üvege. A Tesla dizájnrészlegének vezetője, Franz von Holzhausen először az ajtó keménységét bizonyítandó kalapáccsal ütötte meg egy hagyományos és a bemutató autó karosszériáját, majd egy fémgolyót vágott az ablakhoz, ám az üveg betört. Kínos, főleg azután, hogy a hátsó ülés ablaka is ugyanígy járt.

Cash/fotó: YouTube