Több mint egymillió dolláros kártérítés az Ubertól

 

Az amerikai igazságszolgáltatás különös figyelmet fordít a diszkriminációra. Hátrányos megkülönböztetés miatt legutóbb 1,1 millió dolláros kártérítés kifizetésére kötelezte a bíróság az Ubert, amiért a cég sofőrjei rendre megtagadták egy vak nőtől a fuvart – adta hírül a Daily Mail.

A San Fransisco-i Lisa Irving elmondása szerint legalább tizennégyszer utasították vissza a kéréseit, a legtöbb esetben azért, mert a nővel utazott volna a golden retriever fajtájú vakvezető kutyája, Bernie is.

A bíróságon a nő elmondta: a sofőrök lemondásai miatt többször is elkésett a munkából, lemaradt a karácsonyi istentiszteletről és egy születésnapi ünnepség is kútba esett a közelmúltban a meghiúsult fuvarok miatt. Mindezek azt üzenték neki, hogy ő nem számít, és nincs joga ahhoz, hogy a saját elképzelései szerint élje az életét. Az amerikai törvények szigorúan tiltják, hogy megtagadjanak bármilyen szolgáltatást azon vak emberektől, akik terápiás kutyát alkalmaznak, így várható volt, hogy Irving meg fogja nyerni a pert. A bíróság 324 ezer dolláros kártérítést ítélt meg a nőnek, valamint további 805 ezer dollárt az ügyvédi költségeire – olvasható a 24.hu hírei között.

Az Uber hevesen vitatja az ítéletet, és azzal érvel, hogy sofőrjei egyéni vállalkozók, ezért nem felelős a magatartásukért.

A nő a sajtónak elmondta: sajnálja, hogy így alakult, de szeretné, ha az ő jogait is tiszteletben tartanák, az ügy pedig szerinte azt üzeni, hogy a sofőrök által tanúsított viselkedés nem megengedett, az elkövető pedig felelősségre vonható.

Cash/fotó: Google