Három év alatt felére csökken az új autók értéke

Tavaly januárban egy hároméves benzines autó az új változatok aktuális listaárának 56,4 százalékáért volt kapható Németországban, és az elektromos autókra ugyancsak 56,4 százalék volt a mért arány. Idén ez az arány alig változott – derül ki a Deutsche Automobil Treuhand (DAT) napokban megjelent elemzéséből.

A használtautók értékvesztéséről készített felmérést a Deutsche Automobil Treuhand (DAT). Munkájukból kiderül, hogy míg tavaly januárban egy benzines autó az új árához képest 56,4 százalék volt, az elektromos járműveké pontosan ugyanennyi. Idén februárban viszont a benzines autók értéke 55,8 százalék volt, vagyis csaknem stagnált az értékvesztésének aránya, az elektromos autókat viszont már csak 50,7 százalékon adták és vették. A DAT adatai szerint a dízelautók értékvesztése is stabil, egy év alatt 52,2 százalékról 53,1 százalékra nőtt, vagyis a csaknem 6 százalékos esést kizárólag az elektromos hajtás szenvedte el – olvasható a G7.hu oldalán.

Az alábbi grafikont a DAT jelentéséből másoltuk ki, és az látszik rajta, hogy a kékkel jelzett e-autók maradványértéke tavaly folyamatosan esett be, míg a szürkéskék benzines és a narancssárga dízel modellek adatai csak csekély ingadozást mutatnak.

A DAT minden modellszegmenst és márkát felmért, és a hároméves, évente 15-20 ezer kilométert futott autók értékét nézte meg, a Lockdown 1 és Lockdown 2 időszakok pedig a grafikonon a járvány miatti két nagy német kereskedelmi korlátozási időszakot jelölik. Ezekből a hónapokból kevesebb adat alapján kellett dolgozni, vagyis azok kevésbé lehetnek pontosak.

Ahogy a Tagesschau írja, az e-autók nagyobb értékvesztése jó hír a használt e-autók vásárlóinak, és persze kevésbé jó az eladóknak, de a helyzet nem ennyire egyszerű. A nagyobb értékvesztést ugyanis a lap szerint elsősorban az okozza, hogy az új elektromos autókra nagy állami kedvezményeket lehet igénybe venni.

Ezek nagyon lecsökkentik az új és a használt e-autók árkülönbségét, ami inkább az újak vásárlására ösztönöz, vagyis csökkenti a használtak iránti keresletet. A hatást pedig az is fokozza, hogy gyakran még az alig használt e-autókra is lehet támogatást kapni Németországban.

Cash/fotó: Google